Bajban lévő ember könyörgése
Légy kegyelmes, Uram, lásd meg, milyen elesett vagyok gyűlölőim miatt! Te emelhetsz föl a halál kapujából.
Nem tudom, érezted-e már magad a halál kapujában, úgy, mintha összecsapnának a fejed felett a hullámok. Ha nem, akkor jó neked, ha már igen, akkor ez az ige ma neked szól!
Soha nem voltam igazán biztos úszó. Bár megtanultam úszni már gyerekkoromban, — emlékszem még az úszásórákra is, — de azért soha nem mertem igazán mély vízbe menni. Persze azért mindig megpróbáltam, főleg játék közben, a testvéreimmel, barátokkal. Egyik nyáron egy családi nyaralás alkalmával a strandon az úszómedencében versenyeztünk a testvéremmel. Ő sokkal biztosabban úszott, meg hát aki ismer bennünket, az tudja, hogy az öcsém mindig is fittebb volt mint én. Nem csoda hát, hogy a versenyt ő nyerte meg, bár ennek más oka is volt, mint a fizikai fölény. Félúton — már nem emlékszem, hogy miért, de — bepánikoltam, és míg ő célba ért, én egy helyben kapálóztam a medence közepén, levegő után kapkodva. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, biztosan nem sok, de nekem rengetegnek tűnt. Amikor sikerült éppen úgy kapálóznom, hogy a fejem a hullámok fölé érjen, igyekeztem integetni, hátha valaki észrevesz, de éreztem, hogy egyre kevésbé tudom magamat fent tartani. Az öcsém észrevett, és azonnal visszaúszott értem. Lehet, hogy túlzásnak tűnik, de akkor a halál kapujában éreztem magam egy pillanatra. Azóta eltelt jópár év, és már sokszor megismétlődött ez az érzés, ha nem is fizikailag, de érzelmileg, lelkileg biztosan.
Az élet képes hozni ilyen helyzeteket, amikor kapálózol, de egyre nehezebben jutsz levegőhöz; amikor úgy érzed, senki nem látja, hogy segítségért integetsz. Lehet, hogy így is van, és tényleg senki nem törődik a szenvedéseddel: de Istenre ez biztosan nem igaz. Meghallja a könyörgésed, meglátja a kapálózásod. Nem fordítja el a fejét, ő az irgalmas samaritánus: mikor más elmegy melletted, ő megáll, és felsegít, mert neki valóban fontos vagy! Egyedül ő képes felemelni téged a halál kapujából!
