Csüggedés helyett bizalom
"Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!"
"Hiányzol!" - mondja a kislány az apjának a videóhívásban. "Hiányzol!" - súgja a telefonba a szerelmes a párjának. "Hiányzol!" - mondja a gyermek az anyjának. Éreztél már így? "Hiányzol!" - énekli az ember Istennek a mai zsoltárban.
Az, hogy Isten hiányzik, nem csak azért rossz, mert érzelmi stresszt okoz. Isten hiányzik, amikor a természet erői megvadulva emberi életeket ontanak ki. Isten hiányzik, amikor a megtört kapcsolat könnyét morzsolgatjuk. Isten hiányzik, amikor aggodalmak között beteg szerettünket kísérjük a kórházba. Isten hiányzik, amikor a rohamrendőrség veri szét erőszakkal a tömegeket, vagy amikor a tömegek verik szét a várost. A zsoltáros felsóhajt: "Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!" Zsoltárok könyve 42:1. Isten hiányzik! És amíg össze nem ölelkezünk újra vele a keresztség vizében, és hamarosan az ég felhőin, addig a hiányérzet mindig gyötörni fog!
De addig is: "Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!" Addig is: elviszed-e a szívedben élő Isten jelenlétét a körülötted élőkhöz? Az imént olvastam egy cikket egy hongkongi lelkészről, aki az utcákat járja a csaták alatt. Hol a könnygázt mossa ki a járókelők szeméből, hol a sebesült rendőröket védi a lincseléstől. Ebben az Isten nélküli világban bonyolult Isten oldalán állni! Mégis, az egyetlen hiteles módja, hogy kimutassuk, hogy ő hiányzik: a hiány bénító érzését tettekké formáljuk az embertársaink szolgálatában!
