A boldog ember


„Boldogok, akiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és akiknek elfedeztettek az ő bűneik. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.”


Minden ember szeretne boldog lenni, ám ennek mikéntjét mindenki másképp képzeli el. „Akkor leszek boldog; ha lesz egy szerető házastársam, ha lesznek gyermekeim, ha lesz egy jól fizető munkahelyem, ha lesz egy saját házam, ha lesz egy jó autóm, ha…”

De az érdekes az, hogy amikor mindez megvan, az ezektől remélt, hőn áhított boldogság érzése akkor is hiányzik. Hogy miért?

Nemrég, ahogy az egyik közüzemi szolgáltatónál lévő ügyintézés kapcsán a soromra vártam, egy mondhatni szokványos jelenet szemtanúja voltam. Fiatal anyuka két év körüli gyermekével és egy idősebb hölggyel, vélhetően az édesanyjával várakozott. Mikor rá került a sor, az anyuka gyermekét a mamára bízva a megadott ablakhoz ment.

Erre a kislány sírva kiáltott utána: „Anya, anya, anya, anya! S bár a nagyi próbálta nyugtatni, cumi, cukorka, plüssjáték, ő csak egyre üvöltötte: „Anyát akarom! Anyát akarom!”

A Biblia szemszögéből nézve a boldogság az Isten és az ember személyes találkozása, kapcsolata, együttléte. Amikor, mint gyermekek átöleljük teremtő Atyánkat.

Csakhogy, a Biblia arról is beszél, hogy van valaki, aki el akar választani minket az Istentől. Sőt mindenféle boldogságpótlékkal halmoz el, és elhiteti, hogy ezek helyettesíthetik a mennyei Atyát.  

Így, az igazán boldog ember az, aki rádöbben arra, hogy sem holt tárgyak, sem esendő emberek, sem múlandó hírnév, semmi, de semmi nem pótolhatja Isten közelségét.

S mikor megkörnyékez a bűn, a kislányhoz hasonlóan azt kiáltja:

„Apa, Apa, Apa! A mennyei Apát akarom!”