A boldog ember
Minden ember szeretne boldog lenni, ám ennek
mikéntjét mindenki másképp képzeli el. „Akkor leszek boldog; ha lesz egy
szerető házastársam, ha lesznek gyermekeim, ha lesz egy jól fizető munkahelyem,
ha lesz egy saját házam, ha lesz egy jó autóm, ha…”
De az érdekes az, hogy amikor mindez
megvan, az ezektől remélt, hőn áhított boldogság érzése akkor is hiányzik. Hogy
miért?
Nemrég, ahogy az egyik közüzemi
szolgáltatónál lévő ügyintézés kapcsán a soromra vártam, egy mondhatni
szokványos jelenet szemtanúja voltam. Fiatal anyuka két év körüli gyermekével
és egy idősebb hölggyel, vélhetően az édesanyjával várakozott. Mikor rá került a
sor, az anyuka gyermekét a mamára bízva a megadott ablakhoz ment.
Erre a kislány sírva kiáltott utána: „Anya,
anya, anya, anya! S bár a nagyi próbálta nyugtatni, cumi, cukorka, plüssjáték,
ő csak egyre üvöltötte: „Anyát akarom! Anyát akarom!”
A Biblia szemszögéből nézve a boldogság az
Isten és az ember személyes találkozása, kapcsolata, együttléte. Amikor, mint
gyermekek átöleljük teremtő Atyánkat.
Csakhogy, a Biblia arról is beszél, hogy
van valaki, aki el akar választani minket az Istentől. Sőt mindenféle
boldogságpótlékkal halmoz el, és elhiteti, hogy ezek helyettesíthetik a mennyei
Atyát.
Így, az igazán boldog ember az, aki
rádöbben arra, hogy sem holt tárgyak, sem esendő emberek, sem múlandó hírnév,
semmi, de semmi nem pótolhatja Isten közelségét.
S mikor megkörnyékez a bűn, a kislányhoz
hasonlóan azt kiáltja:
„Apa, Apa, Apa! A mennyei Apát akarom!”
