Lesz feltámadás!
Gondosan lepedőbe csavarták élettelen testedet, és adtak időt a búcsúra. Az álladat láttam lepel nélkül, de a többire nem vállalkoztam, annyira ijesztően sárga volt a bőröd. Inkább a legutolsó találkozásunk képében akartam megőrizni arcod emlékét. Akkor még beszéltél, meséltettél az unokáidról, segítettem beállítani a mobilnetet, hogy tudd írni a blogodat, és tudj angolozni.
Aztán már csak a búcsúra értem be. És olyan kicsinek látszottál úgy betakarva, pedig szép szál ember voltál. De a betegség összetört, elvette erődet. Járásod bizonytalan lett, arcod beesett, és mélyenülő szemeid is mintha egyre mélyebbre kerültek volna. A betegség elvett tőlünk. Elvett mindazoktól, akiket szerettél, akik kötődtek hozzád.
Azóta is minden nap szóba kerülsz. Mesélek rólad a lányaimnak. És a Nagy már nagyon várja az újbóli találkozást. Mert beszélünk arról is, hogy lesz ilyen. Lesz feltámadás. És újból odafuthat hozzád, és megölelhet téged, és felveheted az öledbe, és hallgathatod végenincs meséit.
És újból erős leszel, és szép szál ember, mert Isten Fia a vérével fizetett a feltámadásodért. Érted. És értem, és mindannyiunkért. Krisztus önként lett emberré, önként vállalta bűnünk következményét, önként vállalta a halált azért, hogy eljöhessen a nap, amikor nem kell többé búcsút vennünk egymástól. Meghalt azért, hogy élhess újból, hogy mi mindannyian élhessünk újból bűn, fájdalom, betegség és halál nélkül Vele együtt egy tökéletes világban.
Isten ma ezen a gyönyörű igén keresztül üzeni mindannyiónknak: van remény! Az életünk az Ő kezében van elrejtve, és neki van hatalma, hogy feltámassza mindazokat, akik mellette döntöttek. És Ő ezt meg is fogja tenni.
A sírkőre már felkerült a neved, és nemsokára kimegyek a gyermekeimmel a temetőbe emlékezni. És elmondom nekik ott is és minden nap. Lesz feltámadás!
