Ének az Úrnak
Zsoltárok 13:6
Úgy vélem, ha ma minket kérnének
meg egy imádságos és énekeskönyv összeállítására, valószínűleg Dávid zsoltárai
közül jó párat kihagynánk.
Az biztos, hogy kimaradnának az
átokzsoltárok, mert ezek nem illenek bele a mai 21. századi kulturált
társadalmi normáinkba. Furcsa, sőt megbotránkoztató lenne felolvasni ezeket
istentiszteleten. Egy keresztény nem kívánhat olyat, hogy az ellenségének „Fiai
legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé.” (Zsolt.109:9), stb.
És természetesen kimaradnának az
olyan depressziós, negatív hangulatú sorok is, mint a mai reggeli zsoltárunk
első öt verse: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el
orcádat tőlem?” (Zsolt.13:2). Ugyanis ez nem fér bele a happy-keresztény
dicsőítős stílusba.
Egyáltalán miért vannak ilyen zsoltárok
a Bibliában? Miért kerültek ezek bele? Mi közünk van Dávid bujdosásához,
vergődéséhez, bűneihez?
Én személy szerint azért örülök,
hogy ezek a zsoltárok fennmaradtak, és a Szentírás részeivé váltak, mert Isten
szeretetét hirdetik. Mit értek ezalatt?
Istennek NEM KELL megfelelned.
Előtte NEM KELL viselkedned. Nincs olyan érzés, gondolat, szó vagy tett, ami
miatt ne jöhetnél Hozzá és ne mondhatnád el Neki.
Sőt, ahogy olvassuk a képmutató ’kényszeres
viselkedők’, - akik ezerszer jobbak, mint a paráznák meg a vámszedők, akik
hetente kétszer böjtölnek és tizedet adnak mindenből – nem találhatják meg az
Istent.
Viszont, akik úgy állnak Isten
elé, mint Dávid, aki szívének minden indulatát, fájdalmát, kétkedését és
hitetlenkedését kiönti Ura előtt, „az megigazulva megy alá az ő házához.”
(Luk.18:14)
Lépj ki a megszokott imaformából,
tedd félre az imanaplót, vedd le a jó-keresztény álarcot! Öntsd ki a szíved
minden kérdését, felkiáltását Megváltód előtt!
