Nem lesz többé veszedelem
„És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat.”
(Ézsaiás könyve 11. fejezet 6. vers)
Nemrég egy ifjúsági összejövetelen megkérdeztem a fiatalokat; hogyha behunyják szemüket és maguk elé képzelnek egy szigetet mely csak az övék, milyennek látják, és mik azok a dolgok, melyeket feltétlenül magukkal vinnének.
Egytől egyig békés, nyugodt vidékről beszéltek, pálmafák, kéklő tenger, virágos rétek, csillogó tavak, szebbnél szebb tájak, ahol boldogan élhetnek szeretteikkel, barátaikkal. Valószínű mind így álmodjuk vágyaink szigetét.
S bár mindennek megvalósulása most oly lehetetlennek tűnik, mégse gondoljuk, hogy mindez csak hiú ábrándozás, ez az Ézsaiási ígéret arról beszél, hogy ez a jövő valósága, melyet Isten az övéinek készít.
Igaz, nincs pontos leírás arról az új földről, melyet nekünk készítenek, de a Szentírás majd minden könyvében fel-felvillan egy-egy részlet, hogy ezek a képek erősítsenek a bizonytalanság és a reménytelenség közepette.
Ellen G. White is hasonlóról számolt be egy látomása kapcsán: ,,Majd egy újabb rétet láttam, amelyet a legkülönbözőbb virágok díszítettek. Amikor leszakítottam őket, így kiáltottam fel: sohasem hervadnak el!
,,Majd megint egy másik rétet láttam, amelyet gyönyörű szép magas fű borított, és mikor Jézus dicsőítésére hullámzott, az arany és ezüst színpompában tündökölt. Majd egy olyan mezőre léptünk, ahol a különféle állatok: az oroszlán, bárány, leopárd, farkas a legteljesebb egységben éltek egymás mellett. Körülöttünk járkáltak és békésen követtek bennünket. Azután egy erdőbe mentünk. Ez az erdő azonban nem hasonlított a mi sűrű, sötét erdeinkhez. Egész világos volt és ragyogó fényben tündökölt. A fák ágai fel és alá himbálóztak és mi így kiáltottunk fel: ,,Biztonságban vagyunk a vadonban és erdőben... (E. G. White: Tapasztalatok és látomások 14.o.)
Majd így folytatja: „Le sem tudom írni a legfenségesebb dolgok sokaságát, amelyeket ezen a helyen láttam... Sokszor úgy érzem, hogy nem maradhatok ebben a sötét világban, amelyben minden dolog oly szomorú. Oly elhagyatottnak érzem itt magam, mert már egy szebb országot láttam! Oh, bárcsak szárnyaim lennének, hogy elrepülnék, mint a galamb és bemehetnék a nyugalomba. Midőn látomásomból visszatértem, mintha minden megváltozott volna; sötét fátyol borult mindenre, amit láttam. Óh, mily sötétnek látszott ez az egész világ! Sírtam és honvágyat éreztem.”
(u.o. 16.o.)
Bizony, amikor körülnézünk és látjuk azt a sok szörnyűséget és gonoszságot, amely ezt a világot jellemzi, minden okunk megvan a sírásra, ám ha a jövőbe tekintünk, mi leszünk a világ legboldogabb emberei.
S mikor hálát adsz mindezért, nyisd ki lelki szemeidet és lásd; Jézus hova hív téged!
Egytől egyig békés, nyugodt vidékről beszéltek, pálmafák, kéklő tenger, virágos rétek, csillogó tavak, szebbnél szebb tájak, ahol boldogan élhetnek szeretteikkel, barátaikkal. Valószínű mind így álmodjuk vágyaink szigetét.
S bár mindennek megvalósulása most oly lehetetlennek tűnik, mégse gondoljuk, hogy mindez csak hiú ábrándozás, ez az Ézsaiási ígéret arról beszél, hogy ez a jövő valósága, melyet Isten az övéinek készít.
Igaz, nincs pontos leírás arról az új földről, melyet nekünk készítenek, de a Szentírás majd minden könyvében fel-felvillan egy-egy részlet, hogy ezek a képek erősítsenek a bizonytalanság és a reménytelenség közepette.
Ellen G. White is hasonlóról számolt be egy látomása kapcsán: ,,Majd egy újabb rétet láttam, amelyet a legkülönbözőbb virágok díszítettek. Amikor leszakítottam őket, így kiáltottam fel: sohasem hervadnak el!
,,Majd megint egy másik rétet láttam, amelyet gyönyörű szép magas fű borított, és mikor Jézus dicsőítésére hullámzott, az arany és ezüst színpompában tündökölt. Majd egy olyan mezőre léptünk, ahol a különféle állatok: az oroszlán, bárány, leopárd, farkas a legteljesebb egységben éltek egymás mellett. Körülöttünk járkáltak és békésen követtek bennünket. Azután egy erdőbe mentünk. Ez az erdő azonban nem hasonlított a mi sűrű, sötét erdeinkhez. Egész világos volt és ragyogó fényben tündökölt. A fák ágai fel és alá himbálóztak és mi így kiáltottunk fel: ,,Biztonságban vagyunk a vadonban és erdőben... (E. G. White: Tapasztalatok és látomások 14.o.)
Majd így folytatja: „Le sem tudom írni a legfenségesebb dolgok sokaságát, amelyeket ezen a helyen láttam... Sokszor úgy érzem, hogy nem maradhatok ebben a sötét világban, amelyben minden dolog oly szomorú. Oly elhagyatottnak érzem itt magam, mert már egy szebb országot láttam! Oh, bárcsak szárnyaim lennének, hogy elrepülnék, mint a galamb és bemehetnék a nyugalomba. Midőn látomásomból visszatértem, mintha minden megváltozott volna; sötét fátyol borult mindenre, amit láttam. Óh, mily sötétnek látszott ez az egész világ! Sírtam és honvágyat éreztem.”
(u.o. 16.o.)
Bizony, amikor körülnézünk és látjuk azt a sok szörnyűséget és gonoszságot, amely ezt a világot jellemzi, minden okunk megvan a sírásra, ám ha a jövőbe tekintünk, mi leszünk a világ legboldogabb emberei.
S mikor hálát adsz mindezért, nyisd ki lelki szemeidet és lásd; Jézus hova hív téged!
