Isten bölccsé tesz
„Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.”
Zsoltárok könyve 32:8
Vannak élethelyzetek, amikor különösen sokat jelent a bátorító szó. Amikor nagy a teher, amikor elfáradtunk vagy lelki mélypontra kerülünk esetleg nehéz döntés előtt állunk, akkor különösen.
Isten úgy törődik velünk, mint egy szülő, mikor elengedni készül gyermeke kezét. Elindítja, de közben figyeli, és ha baj van rögtön ott terem és segítséget nyújt. Tudja, hogy el fog esni, hogy lesznek kisebb-nagyobb sérülései, de egy idő után biztossá válnak léptei.
Istenünk arra is ügyel, hogy milyen úton járunk. Érdekes, de szinte egész életünkben gyakorlatilag úton vagyunk, haladunk valamerre. Iskolába, munkába járunk. A szerelmesek együtt járnak. Haladunk a fejlődés útján, vagy elindulhatunk lefelé a lejtőn. Éltünk folyton változik, és ezt jól szemlélteti az úton járás. Jézus is beszélt a széles és keskeny útról, mely vagy a pusztulásba vagy az örök országába visz bennünket.
De honnan is tudnánk az utat, ha Jézus – aki maga az Út, Igazság és Élet – nem mutatta volna meg nekünk? Honnan tudnánk, hogy jól vagy rosszul döntünk, ha nem lenne egy örök, „ősi” út, egy helyes irány, melyet Isten adott számunkra?
Sokszor átéltem már a fenti ige megerősítő tapasztalatát. Hálával tölt el, hogy Istennel járhatok, hogy rajtam tartja a szemét. Induljunk el ma is ezzel a jóleső érzéssel utunkon.
Ráadásként egy idézet Ellen G. White, Üzenet az ifjúságnak c. könyvéből (62.o.)
„Akik nincsenek tudatában annak, hogy állandóan Istentől függnek, azok elbuknak a kísértések alatt. Mi ugyan feltételezhetjük, hogy erősen állunk és soha el nem eshetünk. Bár bizalommal mondhatjuk: „Tudom, hogy kinek hittem; senki meg nem ingathatja Istenbe vetett hitemet.” De Sátán állandóan azt tervezi, hogy öröklött és ápolt hajlamainkat felhasználva elvakítja szemeinket és nem vesszük észre hiányainkat és fogyatkozásainkat. Csak akkor lehetünk biztonságban, ha tudatában vagyunk saját gyengeségeinknek és állhatatosan Jézushoz tekintünk fel.”
