Áldás?!
"Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet."
Péter első levele 3, 15
A Kisázsiában élő, főleg pogányokból kereszténnyé lett gyülekezeti tagok súlyos problémák elé néztek. Szenvedéseik abból adódtak, hogy a gyülekezetek tagjai új életet kezdtek Krisztusban: környezetük pogány hitét és erkölcseit elhagyták, szórakozásaikban, a bálványimádásban és a kicsapongásokban többé nem vettek részt. Emiatt rágalmazták, gúnyolták, és képtelen vádakkal illették őket. Ártatlanul szenvedtek az igazságért.
Ezek következtében megingott Istenbe vetett hitük. Amikor kereszténnyé lettek, azt remélték, hogy sorsuk minden tekintetben jobbra fordul, mert Isten megerősíti őket. Reménységükben csalódtak; a keresztény rabszolgák éppúgy szenvedtek uraiktól, mint pogány társaik, a vegyes házasságban élő keresztények és pogány házastársak, továbbá a gyülekezet tagjai és a kívülállók között is feszült viszony alakult ki, egyre élesebben vetődött fel a pogány rendezvényeken való részvétel kérdése. A keresztények megrémültek.
Mivel attól lehetett tartani, hogy a gyülekezet tagjai az igazságtalan szenvedések következtében helytelen cselekedetekre ragadtatják magukat, Péter apostol mindent megtett, hogy megnyugtassa, és élő reménységgel töltse meg őket. Rá akarta venni őket, hogy félretéve minden gyűlöletet és bosszúvágyat, a gonoszságra is jóval fizessenek.
Üzenetének lényege: Nem szabad félelemből vagy megalkuvásból hallgatni vagy elhallgatni, sőt inkább meg kell vallani a szívben élő reménységet, a Jézus Krisztus ismeretéből fakadó békességet.
Mi keresztények ma sem nélkülözzük a hasonló természetű küzdelmeket. Amíg világ a világ, Isten és Sátán között folyó küzdelem éppen ennyire ádáz és ugyanennyire áldás lehet.
Az apostol szava hozzánk is szól. A végtelenül elkeserítő napokban, hetekben is emeljük magasra Krisztust embertársaink előtt. Így elcsüggedhetünk bár időnként, de elveszni nem fogunk.
Ő ígérte meg!
Ezek következtében megingott Istenbe vetett hitük. Amikor kereszténnyé lettek, azt remélték, hogy sorsuk minden tekintetben jobbra fordul, mert Isten megerősíti őket. Reménységükben csalódtak; a keresztény rabszolgák éppúgy szenvedtek uraiktól, mint pogány társaik, a vegyes házasságban élő keresztények és pogány házastársak, továbbá a gyülekezet tagjai és a kívülállók között is feszült viszony alakult ki, egyre élesebben vetődött fel a pogány rendezvényeken való részvétel kérdése. A keresztények megrémültek.
Mivel attól lehetett tartani, hogy a gyülekezet tagjai az igazságtalan szenvedések következtében helytelen cselekedetekre ragadtatják magukat, Péter apostol mindent megtett, hogy megnyugtassa, és élő reménységgel töltse meg őket. Rá akarta venni őket, hogy félretéve minden gyűlöletet és bosszúvágyat, a gonoszságra is jóval fizessenek.
Üzenetének lényege: Nem szabad félelemből vagy megalkuvásból hallgatni vagy elhallgatni, sőt inkább meg kell vallani a szívben élő reménységet, a Jézus Krisztus ismeretéből fakadó békességet.
Mi keresztények ma sem nélkülözzük a hasonló természetű küzdelmeket. Amíg világ a világ, Isten és Sátán között folyó küzdelem éppen ennyire ádáz és ugyanennyire áldás lehet.
Az apostol szava hozzánk is szól. A végtelenül elkeserítő napokban, hetekben is emeljük magasra Krisztust embertársaink előtt. Így elcsüggedhetünk bár időnként, de elveszni nem fogunk.
Ő ígérte meg!
