Alázat vagy önteltség
„Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.”
„Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.”
Lukács evangéliuma 14. fejezet 11.vers
Képzeljük magunk elé Jézus dicsőséges bevonulását Jeruzsálembe. Az aranykapu két oldalánál kígyózó sorok, hatalmas tömeg. A kövek is visszhangozzák a dicsőítő zsoltárok dallamát. A sor szélén állók kitörő lelkesedéssel pálmaágakat terítenek a Mester elé. A papi vezetők kivételével, majd mindenki örömmel fogadja a Királyok Királyát, az Uraknak Urát, a…
… a szamár, melyen Jézus ül, látva az ágakat, hallva a hangos hozsannát, még jobban kihúzza magát, még határozottabban feltartja a fejét. Szebben lépdel, mint a legszebb hófehér paripa. Elvégre ő viszi az Isten Fiát, ő izzad az ’édes teher’ alatt. Így a dicsőségnek legalább negyede, vagyis legalább fele, azaz legalább kétharmada őt illeti, őt, a dicső szamarat.
Rá kell jönnünk, hogy ilyen csőlátó csacsiként mennyire csábít mások csodálatának mindenáron való kivívása, kiérdemlése, ahelyett, hogy felismernénk szánalmas ’szamár’ állapotunkat.
Mert a „magát megalázza” nem azt jelenti, hogy összeszorított foggal elviselem a ma bántásait, hogy aztán holnap dicsekedhessem mártírságom harci sebesüléseivel, verve a mellem, hogy bezzeg én mennyit tűrtem, mennyit szenvedtem. Az ilyen viselkedés nem más, mint rossz szagú alázatoskodás, öndicsőítő alakoskodás, önteltség.
Mi is az igazi alázat? Jézus ebben az egyetlen hiteles példa, hiszen Ő nem számításból jött le közénk. Nem azért tett jót, hogy vele is jót tegyenek, nem azért szánta meg a kivetetteket, hogy Őt is szánják, nem azért halt meg értem és érted, hogy mi is meghaljunk érte. Ő akkor is tette a jót, akkor is gyógyított, amikor tudta, hogy még egy köszönömöt sem kap viszont (tíz leprás közül csak egy ment vissza). Megmosta a tanítványok lábát, holott az Ő lábát egyik sem mosta meg. Már akkor elhatározta, hogy meghal értünk, amikor még nem is léteztünk.
… a szamár, melyen Jézus ül, látva az ágakat, hallva a hangos hozsannát, még jobban kihúzza magát, még határozottabban feltartja a fejét. Szebben lépdel, mint a legszebb hófehér paripa. Elvégre ő viszi az Isten Fiát, ő izzad az ’édes teher’ alatt. Így a dicsőségnek legalább negyede, vagyis legalább fele, azaz legalább kétharmada őt illeti, őt, a dicső szamarat.
Rá kell jönnünk, hogy ilyen csőlátó csacsiként mennyire csábít mások csodálatának mindenáron való kivívása, kiérdemlése, ahelyett, hogy felismernénk szánalmas ’szamár’ állapotunkat.
Mert a „magát megalázza” nem azt jelenti, hogy összeszorított foggal elviselem a ma bántásait, hogy aztán holnap dicsekedhessem mártírságom harci sebesüléseivel, verve a mellem, hogy bezzeg én mennyit tűrtem, mennyit szenvedtem. Az ilyen viselkedés nem más, mint rossz szagú alázatoskodás, öndicsőítő alakoskodás, önteltség.
Mi is az igazi alázat? Jézus ebben az egyetlen hiteles példa, hiszen Ő nem számításból jött le közénk. Nem azért tett jót, hogy vele is jót tegyenek, nem azért szánta meg a kivetetteket, hogy Őt is szánják, nem azért halt meg értem és érted, hogy mi is meghaljunk érte. Ő akkor is tette a jót, akkor is gyógyított, amikor tudta, hogy még egy köszönömöt sem kap viszont (tíz leprás közül csak egy ment vissza). Megmosta a tanítványok lábát, holott az Ő lábát egyik sem mosta meg. Már akkor elhatározta, hogy meghal értünk, amikor még nem is léteztünk.
Az Ő alázatossága nem a körülményektől, nem a környezettől függ, nem a mások, vagy saját maga irányában való elvárás miatt. Jót azért tesz másokkal, mert szeret jót tenni. Alázatos, mert alázatos. Még a kereszten is ítélőiért imádkozik. Nem dühöng és nem elégedetlenkedik.
Szeretnél te is ilyen nyugodt maradni, amikor fejed felett hullámok csapnak át? Ma még gyakorolhatod a leckét:
„tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Máté 11:29)
Szeretnél te is ilyen nyugodt maradni, amikor fejed felett hullámok csapnak át? Ma még gyakorolhatod a leckét:
„tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Máté 11:29)
