Tisztító könnyek
„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.”
József Attila
Mit látsz, amikor a másikra nézel? Bűnöst? Méltatlant? Gyalázatos tettek elkövetőjét? Valakit, akinek puszta jelenléte is zavar? Elgondolkodtál már azon, miért bántanak bennünket annyira mások vétkei?
Mindenki az asszonyt nézte, ahogy könnyeivel mosta Jézus lábát, és mindannyian botránkoztak magukban. „Hogy engedheti?” „Ha tudná, ki ez, nem engedné.” Mindannyian csak a nő múltját látták, a vétkeit. Csak azzal foglalkoztak, amiről mindig titokban, annak háta mögött beszéltek az emberek. Mert lopva megszólni mindig könnyebb, mint egyenes véleménnyel a másikat helyretenni. A tettei előre jellemezték őt, és cselekedetei által rászolgált az előítéletükre. Könnyű beskatulyázni, segít hova tenni az embereket, segít, mert megmutatja, hol tartok hozzájuk képest. „Na, ennél az asszonynál én sokkal jobb vagyok!” – gondolták sokan, és megnyugodtak. Megnyugtatnak bennünket mások vétkei, mert álomba ringatnak, hamis illúzióba tartanak önmagunkkal kapcsolatban.
Észre sem vették, hogy miközben az asszonyra néztek, nem látták többé Jézust. Sőt, még Őt is hamis színben látták. Olyannak, aki téved, aki emiatt nem lehet a messiás, legfeljebb egy értékes tanító. Az asszony bűnei őket tette vakká saját hibájukra, és ezért azon az éjjelen csak egy valaki volt, aki megtisztult: a síró, könnyeivel Jézus lábait megmosó nő. Miért? Mert egyedül ő látta tisztán önmagát, mert ő nem a többiek hibáit, hanem csak Jézust nézte.
Mit látsz, amikor a másikra nézel? Bűnöst? Méltatlant? Gyalázatos tettek elkövetőjét? Valakit, akinek puszta jelenléte is zavar? Elgondolkodtál már azon, miért bántanak téged annyira mások vétkei?
