reggeli dicséret

“Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.”  János evangéliuma 17:3-4 Nemrég elvesztettem édesapámat. Sok kérdéssel szembesül ilyenkor az ember, kérdésekkel, amelyekre nem, vagy alig kap választ. Szoros kapcsolat fűzött hozzá, s ez még fájdalmasabbá tette az elválást. A sok kedves emlék, az a feltétel nélküli szeretet, amely oly sokszor kifejezésre került általa, erősen élnek bennem. De vajon gyeremekeim emlékezni fognak-e rá? - tettem fel gyakran a kérdést az elmúlt hetekben. Vajon két éves kislányom meg tud-e őrizni magában egy olyan képet, ami nagypapájára emlékezteti? Kérdésemre különböző válaszokat kaptam. Volt, aki azt mondta, hogy nem, ő biztosan nem fog emlékezni rá. Mások, saját példájukra hivatkozva, azzal biztattak, hogy fog, és lesznek emlékei, ha én nem hagyom elhalványulni azok...

„... és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban.” János első levele 4:16-17 A remény gyertyája lobban ma fel sokak otthonában. A második. Remény, ami sosem csal meg. Remény, amit Isten adott az embernek. Remény, mert Jézus Krisztus megszületett, és magára vállalta a mi sorsunkat, itt élt köztünk, és Ő igazán tudja, mit is jelent embernek lenni. Remény, mert meghalt és feltámadt értünk. Remény, mert Ő visszajön, hogy ítéljen, és újjáteremtse világunkat.  Ma Isten egy gyönyörű igével akarja táplálni benned ezt a reményt, és erőt akar neked adni az előtted álló hétre. Ő szeret. Mindenkinél jobban. Ő ismer, és te is ismerheted Őt, hiszen egészen közel jött hozzánk. Nem kell félned az ismeretlentől, mert Ő kezében ta...

"Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak." Ámos 3,7   A vallásos könyveket, így sokszor a Bibliát is, misztikus iratként kezelik az emberek. Biztos izgalmas titkok vannak elrejtve benne, amit bizonyos kódok segítségével meg kell fejteni. (Pl. A Da Vinci kód - könyvben és filmen is.) Mások úgy látják, hogy a legizgalmasabb részek a prófétai könyvekben találhatóak, mert ott fény derülhet a jövőre. Úgy gondolják, meg van írva a sorsunk és lehet, hogy a Szentírásban meg van írva minden. Sajnálom, hogy ezeket az embereket ki kell ábrándítanom, de a mai szövegünk egyértelműen leírja nekünk, hogy ez nem így van. Bár a prófétikus iratok és maguk a próféciák is a jövővel foglalkoznak, de sohasem jósolnak és ritkán foglalkoznak egy adott személy sorsával. Ezen írások lényege, hogy Isten általuk tárja fel azt, amit a jövőben cselekedni kíván. Vagyis itt a hangsúly az Isten tettein és nem az ember csele...

„Nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.” 2Korinthus 10:18. Biztosan találkoztál már olyan emberrel, aki szinte mindig csak önmaga körül forog. „Én megmondtam…” „Tudtam, hogy ezt vagy azt kellett volna tenni.” „Én biztos, hogy jobban meg tudtam volna csinálni!” És folytathatnánk a sort. Egy idő után az ilyen ember nevetséges lesz, csak mosolygunk rajta. A fontoskodó. A minden lében két kanál. Annyira tele van pótolhatatlanságának tudatával, hogy a végén már saját maga is elhiszi, hogy nélküle nem forogna a Göncölszekér, és megállna a Nap az égen. Mondatai, cselekedetei középpontjában önmaga áll. Van egy másik véglet is, amikor valaki túlságosan szerény. Mindig háttérbe húzódik, mások mögé bújik. Egyik sem jó. Isten különféle feladatokat bízott ránk. Hidd el, ha a Tőle kapott ajándékokat kezded el fejleszteni, többre mész vele, mintha az általad elképzelt erősségeidet fitogtatnád. Engedd, hogy a tálentumaid ajánljanak, és ne képzelj magadról se többet, ...

"Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt,  aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt." Máté evangéliuma 10:32-33 Egy keresztyén csoport – a kémhálózat és az üldöztetések ellenére – úgy döntött, hogy titokban összegyűlnek az egyik testvér házának alagsorában. Hétről hétre találkoztak, imádkoztak, tanulmányozták az igét és – mivel a terem jól el volt zárva a külvilágtól – sokat énekeltek. A titkos gyűlések joggal az őskeresztyének katakombáira emlékeztették őket, és ez a büszkeséggel töltötte el őket. Az egyik ilyen összejövetelen azonban három fegyveres katona rontott be a helységbe. Az istentisztelet félbeszakadt, és mindenki reszketve meredt a betolakodókra. „Ez itt a vég!” – gondolták sokan. Az egyik katona durván rákiáltott a gyülekezetre: – Ki az, aki itt nem gondolja komolyan ezt a Jézus-dolgot? Feszült néma csend következett. Majd az utolsó előtti sorba...

„Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.” (Máté evangéliuma 5. fejezet 23-24. vers) Egyszer egy tanár azt a feladatot adta diákjainak, hogy vegyenek egy kartondobozt és a következő héten, ha valaki megbántja őket és nem tudnak megbocsátani, tegyenek bele egy barackot, és írják rá az illető nevét. A dobozt pedig állandóan vigyék magukkal, buszon, tanórákon, éjszaka az ágyuk mellett… A hallgatóknak először viccesnek tűnt a dolog. Szorgalmasan címkézték fel a barackokat olyan személyek nevével, akik gyermekkoruktól fogva megbántották őket. Ahogy múltak a napok még jó néhány olyan névvel bővült a lista, akik valami megbocsáthatatlant tettek. Aztán a hét vége felé feltűnt nekik, hogy a doboz egyre nehezebb. A barackok pedig rothadásnak indultak, és a ragac...

A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Péter első levele 5. fejezet 10-11. verse A mai nappal megkezdtük a 2015-ös év utolsó hónapját. Nem is lehetne szebb gondolatokkal indítani a reggelt, mint amit a Szentírásból meríthetünk. Olvashatunk itt az ígéretről, amit az Isten ígért meg számunkra. Ma szeretném, hogy ne bújjunk el a többes szám rejtekében, igenis érezzük magunkénak a megszólítást. A minden kegyelem Istene, aki elhívott téged… Jó tudni azt, hogy milyen jutalom vár. Sokan indulnak különböző versenyeken azért, hogy a jutalmat megszerezzék, és vele együtt a nevük is megemlítést érdemeljen. Az életpályán haladva a legjobb ajándék, amit kaphatunk, az Istentől származik. Vágyunk különböző tárgyak után (láttam néhány videót, hogy emberek mit képesek megten...