Aki maga körül forog, az magára marad

„Nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.”
2Korinthus 10:18.
Biztosan találkoztál már olyan emberrel, aki szinte mindig csak önmaga körül forog. „Én megmondtam…” „Tudtam, hogy ezt vagy azt kellett volna tenni.” „Én biztos, hogy jobban meg tudtam volna csinálni!” És folytathatnánk a sort. Egy idő után az ilyen ember nevetséges lesz, csak mosolygunk rajta. A fontoskodó. A minden lében két kanál. Annyira tele van pótolhatatlanságának tudatával, hogy a végén már saját maga is elhiszi, hogy nélküle nem forogna a Göncölszekér, és megállna a Nap az égen. Mondatai, cselekedetei középpontjában önmaga áll.
Van egy másik véglet is, amikor valaki túlságosan szerény. Mindig háttérbe húzódik, mások mögé bújik. Egyik sem jó. Isten különféle feladatokat bízott ránk. Hidd el, ha a Tőle kapott ajándékokat kezded el fejleszteni, többre mész vele, mintha az általad elképzelt erősségeidet fitogtatnád. Engedd, hogy a tálentumaid ajánljanak, és ne képzelj magadról se többet, se kevesebbet. Isten egy bizonyos céllal, egy nagyon fontos helyre és egy csak általad elvégezhető feladatra teremtett téged. Merd rábízni magadat, hogy Ő ajánljon, miután kipróbált. Ha csak önmagad körül forogsz, ha te vagy a legfontosabb, a legalkalmasabb személy – lehet, hogy eltűrnek majd, de igazán nem tudod betölteni a helyedet. Engedd, hogy Isten terve valósuljon meg életedben!


A cím Pálhegyi Ferenc mondása

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia