Pedig én azt hittem
Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?
Sokan látták akkor és ott Jézust, a Krisztust. De a többség úgy nyilatkozott, hogy “nem volt ábrázata kívánatos… “(Ézs. 53:2). De volt valaki, aki egyike volt a legkegyetlenebb helytartóknak. Ránézett és csak ennyit mondott: “íme az ember”(Ján. 19:5) Tehát alapjában véve a nagybetűs Ember… az „nem olyan”.
Ellen Nitt, egy észt költő így ír egyik versében: “Én azt hittem, hogy mindig kék, ragyogó a tenger, s hogy rejtett aranyszemecskék kincsével tele az ember.” Isten az Embert, EMBERNEK teremtette. Úgy nagybetűvel. Ez azt jelenti, hogy a saját képére formálta. „6 Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.” (Zsolt 8:6). De a bűnbeeséskor valami megváltozott. Eltorzult a képmás, és lassan „...az ember az állatok alja!”(Radnóti Miklós: Nyolcadik ecloga) lett. És tényleg el lehet mondani, hogy „Nem ember az Isten, hogy hazudjék...” (4Móz. 23:19) Ézsaiás még azzal is tetézi, hogy „15 Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!” (Ézs. 49:15)
Tehát Bálám, aki Istennek egy nem zsidó prófétája volt, azzal lett megbízva, hogy átkozza meg Isten népét. Busás pénzt kapott volna ezért az „apró” feladatért. Isten többször is megpróbálta megakadályozni, mivel azonban látta, hogy Bálám nagyon menne, tiszteletben tartva az emberi szabad akaratot, elengedte. Ott állt Bálám a hegyen, ahonnan jól látható Izrael népe, de átok helyett áldást mondott. Sőt, több, mint áldást, hisz Isten jellemét próbálta leírni. Ő a szeretet Istene, aki nem változik. Ezért mondja szép énekünk: „El Shaddai (, El Shaddai, örök, élő Adonai…)” „Isten vagyok, és ez több, mint elég!” Ámen
