A legjobb nevelő
Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.
Bárki, aki valaha felelős volt valamilyen élőlényért—legyen szó a saját gyermekéről, egy háziállatról vagy akár egy szobanövényről—tapasztalhatta már, mekkora felelősség az, amikor egy rajtunk kívül álló életet kell gondolnunk, táplálnunk, nevelnünk.
Persze egészen más egy emberpalántát nevelni, mint egy kiscicát vagy egy muskátlit, néhány univerzális igazság mégiscsak kimondható a nevelésről.
Először is az, hogy a nevelés célja a növekedés. Elengedhetetlen, hogy mi gondoskodjunk az ehhez szükséges táplálékról, legyen az anyatej, bébiétel, cicatáp, víz vagy éppen tápoldat.
Másodszor fontos, hogy olyan kereteket állítsunk fel, amelyek segítenek abban, hogy a ránk bízott élet megtalálja a helyét a világban. Segítsünk kifejleszteni gyermekünk erősségeit, talentumait; megtalálni, mi az a tevékenység, amelyet kisállatunk a legjobban szeret; megmutatni növényünknek a nap éltető erejét, és a helyet ahol szó szerint virágozhat.
Harmadszor pedig, nem felejthetjük el, hogy nincs két egyforma élőlény, sem az emberek, sem az állatok, növények között. És talán ez a legnehezebb lecke a nevelésben. Ami egy gyermeknél működik, lehet, hogy nem fog a másiknál, talán még akkor sem, ha testvérek. Mindenkit más-más dolgok motiválnak, ösztönöznek.
És ha megfigyeljük, Isten is pont így bánik velünk. Mindannyiunkat úgy nevel, ahogyan nekünk személyesen szükségünk van rá. De bármit is tesz, célja az, hogy segítsen megtalálnunk a helyünket a világban.
És ahogyan ő egyformán gondot visel minden élőlényről, legyen az állat, növény vagy ember, úgy példát ad nekünk, hogy mi is neveljük, gondoljuk és tápláljuk a ránk bízott élőlényeket, ahogyan ő is teszi. Válogatás, diszkrimináció nélkül, mégis mindegyiket a maga módján, hogy minden és mindenki kiteljesedés sem Isten csodálatos teremtett világában.
