Adok-kapok

Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.

Pál második levele Timóteushoz 1:9

Fura érzés, ha valami ingyen van. Persze, keressük az akciókat, figyelünk arra, hogyan tudunk spórolni egyik-másik terméken, hogyan tudunk pénzt megtakarítani. De – lehet, hogy csak bennem van ez az érzés – nem olyan könnyű elfogadni, ha valaki szívességet tesz nekünk. Ingyen, fizetséget nem várva. Meghív az ismerősöd egy kávéra, amikor beszélgettek, és a fejedben már ott zakatol, hogy legközelebb majd te ajánlod fel neki ezt. Történik valami az autóddal, egy másik ismerősöd pedig, akinek ez a szakmája, anyagárból megjavítja neked, és nem hajlandó többet elfogadni érte. Egy baráti család vigyáz a gyerekeidre, és te már azon gondolkodsz, mikor add vissza nekik ezt a segítséget, és lásd vendégül a csemetéiket.

Mintha belénk égett volna ez az adok-kapok, és természetes lenne, hogy a „köszönöm szépen” igazából nem elég, hanem mindig kell valami ellenszolgáltatás. Lehet, hogy te nem így érzed, Kedves Olvasó, de a nagy számok törvénye alapján biztos vannak olyanok is, akik tudnak azonosulni a felvázolt érzéseimmel.

Ez a hozzáállás viszont nem a legegészségesebb. Elrontja az ajándékozás őszinte szépségét, mert mindig ott kattog bennünk, hogy a számlát ki kell egyenlíteni.

Isten ma reggel arra hív, legyen végre elég ebből. Tanuljuk meg elfogadni az őszinte, szívből jövő segítséget, szívességet, meghívást, és örüljünk neki! Akárcsak az Ő kegyelmének.

Mert nem tudjuk felküzdeni magunkat Hozzá, nem tudunk elég jók lenni, hogy a menny ajtaja résnyire kinyíljon előttünk, és bepréselhessük magunkat rajta. A kapuk már tárva-nyitva állnak előttünk, mert Krisztus vére feloldotta a bűn átkát. Életünk el van rejtve Istennél. Hát engedjük közel magunkhoz szeretetét és elfogadását! Éljünk a lehetőséggel, a szabadsággal, amiért életét áldozta!