Isten nyomában

Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!

Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas biokémikusunk pontosan 85 évvel ezelőtt, 1941. június 13-án jelentette be, hogy felfedezte, miként lehet magas C-vitamin tartalmú készítményeket előállítani. Ez azért számított forradalmi felfedezésnek, mert a tudomány akkor már évszázadok óta próbálta megtalálni és előállítani azt a rejtőzködő anyagot, amelyről tudták, hogy alkalmas többek között a skorbut nevű betegség megelőzésére és kezelésére.

Számos tudós próbálta már kinyerni ezt az akkor még ismeretlen anyagot azokból a gyümölcsökből, főleg citrusfélékből, amelyekről tudták, hogy tartalmazzák a vegyületet. Mindeközben Szent-Györgyi, egy egészen más, mellékvesével kapcsolatos kutatásai során előállított, és általa hexuronsavnak nevezett vegyületről állapította meg, hogy az valójában a tudósok által hőn áhított C-vitamin.

Szent-Györgyi végül azt is felfedezte, hogy nem a citrusokból, és nem a káposztából, hanem a paprikából lehet a legegyszerűbben előállítani ezt a vitamint. Ezek a felfedezések juttatták el őt, és az egész orvostudományt általánosan is a vitaminok felfedezéséig és előállításáig, ami végül az emberek általános egészségének javításához, valamint azóta is számtalan élet megmentéséhez vezetett.

Az élet nagy kutatóival, felfedezőivel rendszeresen megtörténik az, ami Szent-Györgyi Alberttel is történt. Kutatásaik során talán nem is gondolják, lesz-e eredménye a sok munkának, és időnként az is kiderül, hogy az, amit keresnek, talán végig elérhető volt számukra, vagy a birtokukban volt.

Ugyanígy működik ez, amikor egyszerű, hétköznapi, mégis kíváncsi, eltökélt emberként Istent keressük. Talán nem is gondoljuk, milyen eredménye lesz kutatásainknak, és maga a Biblia is azt mondja, hogy sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. És mikor végre megtaláljuk, felfedezzük őt, nem csak a saját életünk, de potenciálisan számos körülöttünk élő ember élete örökre megváltozik.

Keressük hát az Urat minden nap, mert ő megtalálható a legegyszerűbb, leghétköznapibb dologban is, és talán még nem is tudjuk, de már a birtokunkban van!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jabéc imája

Ez nem az a nap!

Egy tánc az esőben