Még homályosan, de van remény!
A tükör evolúciója az évezredek alatt nagyon sokat
fejlődött. Az ókori világban az emberek tükröt csak nagyon ritkán használtak,
hiszen luxuscikknek számított, helyette a víz felszínében vagy a fényes
edényekben figyelték meg önmagukat. Önmaguk szemlélése mellett a tükröknek kultúránként
szimbolikus jelentése is volt. Egyiptomban kapcsolódott a szépség
megtestesítéséhez, a nőiességhez, de kapcsolódott a túlvilági élethez is. A
görög-római világban filozófiai jelentősége volt, mint az önismeret egyik szimbóluma.
Mezopotámiaban mágikus-rituális célokra is használták. Pál apostol itt eltekint
a kulturális céloktól és inkább a hitre akar fókuszálni.
Gyakran találkozunk a Bibliában olyan képekkel, eszközökkel,
amelyek az akkori korban teljesen hétköznapinak és érthetőnek tűntek. A tükör
manapság nem luxuscikk és ha most belenézek a tükörben, akkor abszolút nem egy
homályos képet látok, akkor mégis miről van itt szó?
Az ókori tükrök nem a pontosságukról voltak nevezetesek. Bár
kiemelt használati tárgynak számítottak, mégsem töltötték be azt a funkciót,
hogy tökéletesen visszatükrözzék használója képét. A homályos, időnként torz és
sötét tükörkép nem minden esetben mutatta meg a valóságot és ez tökéletesen
érzékelteti a mi látásunkat a mai világban. Amikor a hitünkről, az Isten
dolgairól gondolkodunk vagy a Biblia tanításait magyarázzuk, olyan helyzetbe
kerülünk, mint az a személy, aki egy ókori tükörben vizsgálta magát. Látunk
körvonalakat, látunk sziluetteket, talán még részleteket is felfedezhetünk, de
a valóságot egyedül Isten tudja, mi csak a következtetés lehetőségét kaptuk
meg.
A hitélet gyakran tele van kérdésekkel, aggályokkal és olyan
helyzetekkel, amire azt mondanánk, hogy képtelenség Istenben hívőként ilyet
átélni. Valójában egyedül Isten tudja, hogy mit miért enged meg és hiszem azt,
hogy előbb vagy utóbb mi is megismerjük, amikor már nem csak tükörből
szemlélődünk.
Áldott napot!
