Tükröm, tükröm...
A hétköznapokban sokféle módon használhatunk egy tükröt. Gyerekként talán játszottunk azzal, hogy fényjeleket küldtünk, vagy elvakítottunk vele valakit. Használhatja az autószerelő, hogy egy nehezen látható helyen leellenőrizzen valamit, hasonlóan a fogászhoz. Használhatjuk periszkópként, ha rejtőzködve szeretnénk körbe kémlelni. Az úton közlekedők remélhetőleg rendszeresen használják, hogy elkerüljék a baleseteket. A leggyakoribb használat kétségkívül az, amikor belepillantunk, hogy rendben van-e a hajunk, jól áll-e a ruhánk. A tükör legáltalánosabb funkciója az ellenőrzés, az önellenőrzés.
Hogyan tükrözheti az egyik ember szíve a másikét? Sokféle módon szembesülhetünk magunkkal, miközben másokhoz kapcsolódunk. A kisgyermek szülei szemében láthatja meg önmagát értékes, szerethető személynek, alakulhat ki egészséges önértékelése, és fejlődhet bátor, kreatív, felelősséget vállaló felnőtté. Tükörként szolgálhat az, ahogyan a másik emberrel bánunk, és amilyen indulatokat ápolunk a szívünkben. Sokat elárul rólunk az is, amit a másik ember viselkedése belőlünk kivált. Lehet, hogy a másik magatartása háborít fel, felháborodásunk mégis rólunk árul el többet. Miért tud a másik magatartásában megjelenő önzés engem önzésre késztetni? Miért indít a másik versengése engem is versengésre?
“Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet” írja Charles H. Spurgeon. Milyen jó lenne, ha ezt a gondolatát mindkét irányból megértenénk. Ha nem megsértődnénk, hanem képesek lennénk magunkba nézni és felismerni, megbánni hibáinkat, amikor a másik ember részéről szeretetlenséget tapasztalunk. Az is jó lenne, ha tapasztalva magunkon, milyen sok kritika van bennünk a másik iránt, tükörbe nézve meglátnánk, hogy híjával vagyunk a szeretetnek…
Te mire fogod ma használni az élő tükröket, akikkel találkozol?
Legyen áldott a napod!
