Kegyelem és üdvösség

Mint Isten munkatársai, kérünk benneteket, hogy úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét! Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, az üdvösség napján megsegítettelek.” Bizony, most van a kegyelem ideje! Most van az üdvösség napja!

Pál második levele a korinthusiakhoz 6:1-2 (Egyszerű fordítás)

Még most is emlékszem a gyermekkoromban hallott dörgedelmes prédikációkra. Megesett az is, hogy az igehirdető akkora hévvel és átéléssel gesztikulálva beszélt az utolsó ítéletről, hogy karjának egy lendületesebb mozdulatával letörte a szószékre erősített mikrofont.

Ezek az igehirdetések nem Isten szeretetéről beszéltek, hanem bűnről, büntetésről, néha még kénkővel égő tüzes tóról, elvilágiasodásról, arról, hogy tetteinket angyalok lesik minden percben, és fel is jegyzik őket buzgón. Félelmet, rettegést, sőt, bizalmatlanságot nem pedig csodálatot és viszont szeretetet ébresztettek bennünk a Mindenható iránt. Olyan messze álltak az evangéliumok szerető, a mindenséget feláldozni kész Istenétől, mint Makó Jeruzsálemtől.

És ha olyan környezetben nőttél fel, ahol nem volt magától értetődő a feltétel nélküli szeretet, akkor ez a torz istenkép csak egyre jobban beléd vésődött.

Pedig Krisztus jó hírt, evangéliumot hagyományozott ránk, nem pedig rettegést. A szabadságunkért halt meg, és azt az egy dolgot kérte tőlünk, azon kívül, hogy adjuk tovább Isten szeretetének jó hírét, hogy szeressük egymást.

Az elfogadás, Isten feltétel nélküli szeretete képes begyógyítani a sebeinket, és ösztönözni minket a jóra, nem pedig az ítélet rémképe. Igen, Krisztus visszajön, de ez jó hír! Ugyanaz a Krisztus, aki ott függött egy utolsó bűnözőnek járó szégyenteljes kivégzőeszközön érted és értem. Krisztus, a világmindenség Ura érted és értem jön vissza, hogy befejezze a helyreállítást, hogy véget vessen a gyűlöletnek és szenvedésnek.

Most a kegyelem idejét éljük, és a szerető Királyt várjuk vissza, aki miatt üdvösségünk van. Már most. Élj hát ebben a reményben!