Változatlanság a változásban

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

A világon minden változik.

Nemrég kezembe került egy több, mint ötven éves fénykép, amin még régi pompájában látszott az általános iskola, ahol az első hét osztályt elvégeztem. A hetedik osztályt követő nyári szünetben hírt kaptunk: a város életveszélyessé nyilvánította az épületet, azonnali hatállyal ki kell költöztetni az iskolát, további intézkedésig nem használható. Az intézménybe járó fiatalokat azonnal másik iskolába integrálták – voltak, akiket meglévő osztályokba, a felső évfolyamok tanóráit pedig délután tartották meg. Én ekkor egy másik intézménybe kerültem, az épület állapota pedig egyre csak romlott.

Aztán néhány évvel ezelőtt, mikor autóval arra jártam, láttam, hogy újra lakják, noha most nem általános iskolaként, hanem irodaházként funkcionál és a jellegzetes, régi vonásaitól eltekintve a felújítás teljesen megváltoztatta az épület külsejét.

A világon minden változik. Semmi nem örök – még ha egyesek ragaszkodnának pozíciókhoz, munkahelyekhez, hatalomhoz, sajnos idővel minden elmúlik. Nemrég kaptuk a hírt, hogy Magyarország legnagyobb zenei fesztiválja több, mint harminc év működés után, egyik pillanatról a másikra megszűnhet.

A Biblia is erről tanúskodik: birodalmak jönnek-mennek, királyok követik egymást. Viszont azt is mondja, hogy van, ami örök és sosem változik, és ebben talán még a fentiek fényében is egyetértünk: a hit, a remény és a szeretet soha nem múlik el, soha nem változik meg. (1Korinthus 13:13) Éppúgy, ahogy a mai alapigénk szerint Jézus Krisztus is mindörökké ugyanaz.

Ma van a kedvesség világnapja. Ha van érték, ami soha nem megy ki a divatból, nem szűnik meg, az a szeretet, aminek a kifejeződése a kedvesség is. Légy ma kedves az embertársaiddal, mutasd be ezen keresztül a változatlanságot ott, ahol minden változik!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy tánc az esőben

Ez nem az a nap!

Mint a villámlás