Háború mindenhol...
1918.november 11-én írta alá Németország a vereséget elismerő
fegyverszünetet és ezzel véget ért a négy évig tartó első világháború.
Az emberiségbe valamilyen megmagyarázhatatlan okból beleivódott a háború, a kínzás, az erőfitogtatás léte. Lehet, hogy én vagyok túl naiv, de
nem igazán értem, hogy mi abban a jó, ha emberek embereket ölnek halomra,
miközben lerombolnak maguk körül mindent? Talán a hatalomvágy, talán az
elnyomástól való félelem, ami végül is elnyomóvá tesz?! Ma nincs világháború,
vagy legalábbis nincs kimondva, de van valami más, ami bekúszott és hasonló egy
háborúhoz.
Ma nem fegyverrel, vért ontva, de szavakkal, tettekkel és
könnyekkel folyamatosan háborúzunk. És hogy hol? Hát itt…mindenhol…a családban,
a közösségben, a barátainkkal, a munkahelyen. Háború van mindenhol és miért
mondom ezt? Észrevétlenül szállnak halomra a bánatos, magukra hagyott emberek,
mert valaki túl gyengének érzi magát és inkább támad. A győzelmet sokan abban
mérik, hogy minél hangosabban, minél erőteljesebben, harsányabban, tele
kiabálva a teret, leigázzanak más embereket. Ezzel pedig egy baj van. Egy
óriási baj: nem csak a másik embert bántják, hanem rajta kívül másokat is.
Hiszen egy háború erről szól. Lehet, hogy csak egy célpont van, egy irány van,
de útközben mindenki sérül.
Istennek más eszköztára van. Talán nem olyan hangos és nem
figyelemfelkeltő, ellenben erős, hatásos és nem hagy maga körül „hullákat”.
Lehet, hogy te vagy, aki támadni készül, de lehet, hogy téged támadnak. Bármelyik
is légy, egyet ne felejts el: a támadástól senki nem lesz erősebb, cserébe
sokan sérülnek. Ha támadnak és veszteg maradsz, hiszem, hogy Isten ígérete
teljesedik az életedben (2Móz 14:14), ha bántanak és támadni készülsz, jusson eszedbe, hogy
ezzel csak ártasz és nem csak a célpontnak. Dönts bölcsen és kerüld a háborút.
Áldott napot!
