Leplezetlenül
Korinthusi második levél 5. fejezet 10. verse
Vannak népszerűtlen üzenetek, amelyek megdöbbentőek lehetnek egy olyan kereszténynek, aki Istent csak a szeretet oldaláról akarja látni. Bár való igaz, Őt máshogy nem is lehet szemlélni, csak a szereteten keresztül. Mégis, amikor az ítélet kérdése előkerül, akkor mintha megremegne bennünk a hit által felépített látomás.
Pál apostol határozottan és komolyan beszél az elkerülhetetlenről. Egyszer mindannyiunknak szembe kell néznünk Krisztussal, mint Isten Fiával. Márpedig a Mindenhatóval való találkozás mindig megváltoztatja az életünket. Utána nem lehetünk azok, akik voltunk.
Jó írástudóként emlékezteti olvasóit arra, hogy még Mózesnek is, aki saját maga láthatta a Dicsőséget, leplet kellett tennie magára, hogy ne emésztődjön meg a találkozás által. A hegyről való lejövetelekor pedig saját arcát is takarnia kellett társai elől, mert Urával való együttléte alatt oly mértékben megváltozott, hogy azok, akik ezt a tapasztalatot nem élték át, még az ő jelenlétét sem tudták elviselni.
A lepel tehát megóvta Mózest és megóvta társait attól, hogy elpusztuljanak attól a látványtól, amit az Isten teljessége jelent. De még mindig homályosan fogalmazok, ugye? Mert miért halnánk meg annak jelenlétében, Aki legjobban szeret bennünket a világon. Jobban bárkinél.
Bármilyen hihetetlen, de annak ellenére, hogy mi emberek a szürke zónában élünk mégis létezik az abszolút jó és az abszolút rossz a Biblia szerint. Sőt a kettő között nem egy egyensúly áll fenn, mint ahogyan azt sokan gondolják, hanem harc, ami a jó győzelmével zárul majd. Amikor pedig mindennek vége lesz mindenki számára elérkezik az elszámolás napja. Annak az ideje, amikor végleg kiderül, hogy ebben a küzdelemben kinek az oldalán állt. Vagyis lehull a lepel és a mérce megmutatja lelkünk titkát.
A mérő eszköz, ami világosan mutatja hovatartozásunk nem más, mint a tetteink. Hiszen azokban mutatkozik meg, hogy működött-e életünkben a hit. Fontos, hogy megértsük, hogy ne legyen félreértés: nem a tetteink juttatnak be minket a Mennybe, vagy löknek a kárhozatba! A tetteink csupán szívünk hovatartozásának mutatója. "Szív teljességéből szól a száj." - mondja Jézus. Épp így vannak tetteink is. A Fiúhoz való tartozásunk, Iránta érzett szeretetünk jó tettekre sarkall minket. Persze hibázhatunk is, de az összkép mindenképp megmutatkozik.
Az apostol ezért bíztatja ezekkel a gondolatokkal a korinthusi gyülekezetet. Tudja, hogy sok gonoszság van még jelen az életükben, ami azt mutatja nem kötelezték el magukat a jó oldalon. Figyelmezteti őket, hogy ezt ne halogassák, mert nincs erre végtelen idő. Egyszer eljön az idő, amikor oda kell állnunk a mérlegre és akkor minden eldől. Ez pedig még addig bekövetkezik, amíg ebben a testben vagyunk, amíg az életünket éljük. Ezért kell meghoznunk a döntést mielőbb.
Összefoglalva: Bár Pál az ítéletre figyelmezteti gyülekezetének közösségét, mégis evangéliumot hirdet. Készüljetek, mert el fog jönni a nap! Most van itt az idő, hogy komolyan vegyétek a hiteteket!
