Just do it! Csak csináld!
Most nincs nálam pénz, apró, kaja, semmi, amivel segíthetnék. Amúgy is rohannom kell, elkések. Ha most megállok, borul az egész napi programom. Egyébként hideg van, esik az eső, ha nem sietek megfázom, és magamra is figyelnem kell. Nem akarok most ebben a hangulatban emberekkel foglalkozni. Zavarba hozna, ha odalépnék. Biztos van valaki más, aki jobban ráér, és úgyis megteszi helyettem, aki jobb ebben, akinek ez a munkája. Mi van, ha csak át akar verni? Úgysem arra költi, amire kéne. Nem is biztos, hogy tényleg rászoruló. Én nem tudom eldönteni, hogy jogos-e a kérése. Az én kis segítségem úgysem oldja meg az életét. Miért nem dolgozik inkább? Ha rendesen élt volna, nem került volna ide. Nem az én felelősségem az egész világon segíteni. Úgysem lehet mindenkit megmenteni. Az állam dolga lenne, nem az enyém. Majd elmegyek önkénteskedni, vagy küldök valami szeretetszolgálatnak, ha sok pénzem lesz, most még nem aktuális. Amúgy sem akarom, hogy megszokja, hogy mindig kap, mert aztán nem akar majd kitörni. Ha most segítek, akkor máskor is elvárja. Amúgy sem biztos, hogy normális, én meg nem akarok valami fura sztoriba vagy drámába keveredni.
Ismerős?
Az ókori világban a közösségi összetartás erősebb volt, mint ma. Ha valakinek leégett a háza vagy éhen maradt a családja, az nem KSH statisztika volt, hanem a szomszéd, aki reggel együtt hajtotta ki a kecskéit a tieddel. Az élet akkor működik jól, ha a másik szüksége nemcsak az ő ügye volt, mert a történetetek közös.
Ma mesterfokon űzzük a „halogatás művészetét”. Like-oljuk, share-eljük, szívecskézzük a világ bajait, de bűzlik a munka, ha be kéne piszkolni a kezünket. Ne engedj a kényelmes kifogásoknak. Ne gondold mindig túl, ne időzítsd be, hanem csak tedd meg most. A jóság nem feltétlenül egy a Google Naptárba illő meeting, hanem egy tett a jelenben.
Just do it!
