Te milyen Istent ismersz?
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad,
és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok
cselekedni.
Hallottál már az „Én vagyok…” kifejezésekről? Jézus gyakran
illette magát különböző kifejezésekkel, amelyek mindegyike egy-egy
tulajdonságát volt hivatott bemutatni. Olyanok voltak ezek, akár egy példázat,
ami a hétköznapi ember számára érthető módon mutatta be Jézus isteni jellemének
megnyilvánulásait. A szőlőtő egyike ezen „Én vagyok…” kifejezéseknek és ez az
utolsó is egyben.
Jézus egyik küldetése az volt, hogy bemutassa azt az Istent,
akit az Ószövetség embere távolinak érzett és csak a próféták „találkozhattak”
vele. Ez az Isten hatalmas, erős és néha haragvó képet mutatott. Jézus ezzel
szemben megmutatta, hogy az az Isten, akit ő képvisel, közelít az emberhez,
szereti és meg akarja menteni a teremtett világot és nem az a távolságtartó
istenség, akiről a régiek meséltek. Ami pedig a legfontosabb: ez a két isteni
személy egy és ugyanaz. Az Ószövetség Istene és a Jézus által bemutatott Isten
ugyanaz, csak más megvilágításban. De akkor milyen ez az isteni személy?
Jézus a szőlőtő. Számomra ez a következőket jelenti: Ő az
élet, Ő benne és általa működik minden. Az én fejlődésem, előrehaladásom, a
sikereim vagy a kudarcaim tapasztalata, általa léteznek az életemben. Minden,
amit elérek, minden, ami sikerül, minden jó, amit adni tudok másoknak, az rajta
keresztül történik. Mert nélküle semmit sem tudok tenni. Ezt jelenti az, hogy
Jézus a szőlőtő, én pedig a szőlővessző. Nélküle nem tudnám betölteni azt a
küldetést, amiért a világon vagyok. Nélküle céltalan lennék. Csatlakozz te is a
szőlőtőhöz, mert általa és vele együtt kapod meg az igazi életet.
Áldott napot!