Szelíd szeretettel...
Példabeszédek könyve 15. fejezet 4. verse
Volt egyszer egy hívő család. Az apa igyekezett mindenkor Istent szolgálni, hiszen már ifjú korától ezt tette. A felesége támogatta az Úr munkájában, mindenben igyekezett a segítségére lenni. Annyira belemerültek a szolgálatba, hogy a család fejének alig maradt ideje a gyerekeikkel foglalkozni. Két fiuk volt és egy lányuk. Csendben nevelték őket illemre, viselkedésre, hogy minden illendő legyen az imaházban is. Az egyik fiú és a lány nagyszerűen beleillett a környezetébe. Nem volt hangos szavuk sem, a legtöbbször megültek a szüleik mellett. Szófogadó gyerekek voltak, akiket a többi felnőtt is szeretett a közösségben. De a harmadik, az vásott egy fiú volt, olyan igazi kis felfedező, mert minden érdekelte. Nem elégedett meg a székével, sem a sorral, amelyben ültek, ő többre vágyott. Szívesen és örömmel indult neki a szent hely felfedezésének. Izgalmas volt a harmónium környéke, de még izgalmasabb a szószék. Még az sem zavarta, ha éppen igehirdetés zajlott. Bátran indult útnak egyenest az apja felé, aki gyakran ott is szolgált. Az arcán ott volt az öröm, a felnőttek arcán pedig a bosszúság. "Hogy meri ezt tenni! Egy gyermeknek semmi keresnivalója ott." A pillantások az édesanyját szinte azonnal utána küldték. Kézen fogta és indult is vele a helyére. Sajnos nem sétálni, nem az udvarra, ahol újabb klassz felfedezni valók várták. Nem csoda hát, hogy a harmadik, negyedik ilyen eset után igyekezett hangot is adni nemtetszésének, mégpedig eléggé kifejező formában. Hisztizett. Az apja lelkét égette a szégyen, hogy családjával nem tud eleget tenni az elvárásoknak, így ő is egyre gyakrabban haraggal reagált. Végül egy ilyen heves performansz után, ami pont akkor következett be, amikor újra őrá került az igehirdetés sora, elszakadt a cérna. Az édesapa abbahagyta a Biblia magyarázatát, lejött a szószékről és mindenki szeme láttára jól elverte rendetlenkedő utódját. Ez elég intő jelnek bizonyult a másik kettőnek, hogy ők még csak ne is próbálkozzanak hasonlóval. Teltek múltak az évek és a gyerekek kamaszodni kezdtek. A testi fenyítés elmaradt ugyan, de egyre gyakoribbak lettek a viták, a veszekedések. A fiú és az apja nem tudtak egyezni egymással. Ezért az, aki az elnyomott akaratát egyre jobban szerette volna érvényesíteni, egyre jobban megtagadta az istentiszteletek látogatását. Amikor apja és anyja időlegesen feladta a küzdelmet, boldog örömmel maradt otthon és meg is tapasztalta, hogy mennyivel jobb ez neki. Fiatal felnőttként alig várta, hogy a magas ura lehessen. Mindent igyekezett is megtenni azért, hogy elkerüljön otthonról. Később sem keresztelkedett meg, nem lett a közösség tagja. Édesapját idős korában ismertem meg. Azt mondta nekem, hogy ő mindig tudta gyermeke viselkedéséből, hogy sohasem lesz képes Krisztust követni, mert az ilyen rendetlen természetű gyermek nem való a jó hívők közé...
Nem szeretnék ítélkezni senki fölött sem, hiszen sok minden más is történhetett még abban a családban. Csak emlékszem a saját hibáimra, amit apaként elkövettem. Milyen nagyok voltak az elvárásaim a gyermekeim felé, mert azt éreztem, hogy közösség elvárja tőlem, hogy a gyermekeim is mutassanak példát, hiszen az apjuk Isten szolgája. Emlékszem, hogyan történtek hasonló dolgok miattam. Mikor voltam túlságosan szigorú velük, és sajnos gyakrabban, mint indokolt lett volna. Emlékszem az ingerült szavaimra, amit néha már mikor kimondtam, akkor is visszaszívtam volna, de arra is emlékszem, mennyire magabiztos voltam velük, ha fegyelmeztem őket. A túlzott szigor, a mások elvárásának megfelelni akaró nevelés pusztító. Megöli a gyermekben a vágyat a közösség iránt, eltünteti szívéből a felfedezés, a rácsodálkozás örömét és elűzi őket a gyülekezetből.
A szelíd nyelv az élet fája, csodás gyümölcsöt terem azoknak, akik hallgatják - Salamon szerint. A szelíd, szeretetteljes nevelés hoz igazán eredményt. Inkább tévedjünk százszor a kegyelem oldalán, mintsem büntessünk túlzott szigorral! Nem véletlen, hogy maga Jézus Urunk mondta: "Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok." Kedves szülők! Neveljétek szelíd szeretettel gyermekeiteket! Alázatos szívvel adjatok hálát értük az Úrnak minden nap! Állítsátok őket gyakran a középpontba, mint Jézus is tette és legyetek készek tanulni is tőlük. Mert bár van mit tanítanunk nekik, mi is sokat tanulhatunk tőlük az elfogadásról, arról, hogyan lehet miénk is az Isten országa.
