Szabad vagy
Szerinted a keresztény emberre igaz Bob Dylan mondása? „A [keresztény] ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van.”
A szabadság egyeseknek veszély, másoknak meg csak termék. A csapból is folyik: „Légy önmagad! Ne hagyd, hogy mások megmondják, ki vagy!” – aztán tanítanak, hogy legyél produktívabb (szerintük), hogy nézz ki jobban (szerintük), miben és hogyan fejlődj (szerintük). Valóban szabadságot adnak, vagy a „Szabadság” csak a tőlük kapott bilincs márkája?
Pál korában a „szabadság” szó forradalmi volt. A rabszolgák és uraik társadalmában ez a kijelentés komoly falakat döngetett: Isten családjában mindenki szabad. Pál azonban nem áll meg itt. A szabadság sosem csupán a „végre azt csinálok, amit akarok” állapota, hanem annak egy különleges formája – ahol a szeretet nem nyűg és kényszermunka, hanem az önkéntes öröme! Az első keresztényeknél így nézett ez ki: „fura dolog, magam sem értem hogyan, de a saját kényelmem helyett abban lelem kedvem, hogy a másik emberrel kedves legyek”. Ez nem moralizálás volt, hanem forradalom: az önzetlen, önfeláldozó, másikat középpontba helyező szeretet forradalma.
Ma, amikor a szabadság alatt gyakran egyéni érdekeinket értjük, tegyük fel a kérdést: mit mond rólam, ahogy a szabadságommal élek? Lehet szabadnak lenni úgy is, hogy közben minden döntésed csak magadról szól (mondjuk ez sokat elmond rólad) – de a Krisztusban szabad ember észreveszi a másikat is. Aki így szabad, az önként és örömmel mondja: „érted vagyok... nem azért mert kell, hanem mert ebben lelem kedvem”.
