Kegyelem
A kegyelem Isten egyik legalapvetőbb, legcsodálatosabb tulajdonsága, amit talán nem is értünk igazán. Jól mutatja ezt az is, hogy a magyar nyelvben igazán jó szavunk sincs rá. Ha a 'kegyelem' szót halljuk, talán leginkább egy jogi büntető eljárás juthat az eszünkbe, ahol a vádlottat, bár vétkes, mégis felmentik. És míg Isten kegyelme kétségtelenül magába foglalja ezt a képet is, a kegyelem sokkal több ennél.
Meg lehet fogni ezt az egészet úgy, hogy a kegyelem Isten jóindulata; egy olyan tulajdonság, amely arra ösztönzi őt, hogy elnéző, előzékeny legyen teremtményeivel szemben, és a legjobbat akarja mindannyiunknak. Ez azonnal kizárja a neheztelő, haragtartó Isten képét, akit valamilyen módon ki kell engesztelni.
De a kegyelem még ennél is több: ez Isten rajongása mindannyiunk iránt. Az a fajta rajongás, amellyel a szülő tekint újszülött gyermekére, arra a megfoghatatlan csodára, akinek világra jöttében szerepe volt, mégis önálló élete van; vagy az a fajta rajongás, amellyel a gyermek tekint idősebb testvérére, aki bármire képes; az a rajongás, amelyet a hős szerelmes szerenáddal fejez ki szíve választottja felé.
És a kegyelem aktív szeretet is. Nem csak érez, de cselekszik. Nem csak tudja, mi esne jól a szeretete tárgyának, hanem meg is tesz mindent annak érdekében, hogy a szeretett személy, dolog, teremtmény a lehető legboldogabb legyen.
Ez, és még sokkal több, Isten kegyelme, amellyel körülvesz minket, és megállíthatatlanul árad belőle végtelenül, szabadon.
