Fuss, hogy utolérjelek
Theodor Bovet írt egy könyvet, melynek „Félelem és elrejtettség” a címe. Ebben a könyvben arról beszél, hogy az ember teremtettsége jogán elrejtettségben érzi igazán jól magát. Mivel azonban nem tud Istenben hinni, ezért nincs hova elrejtőznie és fél. Ezért keresi a biztosítékokat és minél több biztosítékot talál, annál jobban fél. Ezért válik a hitetlen ember menekülő emberré.
Családommal Kőbányán laktunk 3 évig. A szemben lévő szomszéd lakásán rács volt, a rácson belül egy kereszt pánt és még 3 zár. Amikorvalamiért becsöngettem, lehetett hallani, hogy sorra nyílnak a zárak és végül kinyílik az ajtó, de a rács az nem (a biztonság kedvéért). Egy anya lakott ott majdnem felnőtt gyermekével.
Szembe meg mi laktunk. Egy fiatal házaspár és egy, majd később kettő pici gyerek. Egy zár volt az ajtón, amit csak éjszakára fordítottunk el.
Nem üldözte senki őket. Nem volt razzia, nem volt hangos szóváltás, nem volt balhé, de volt egy csomó zár és egy rács. Ez volt az ő futásuk jelképe, pedig nem üldözte senki őket (mégis féltek).
Mi pedig. Dávid egyik Zsoltárában még az oroszlánnál is erősebb hasonlatot ír le: „még, ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek…”.
Milyen idealisztikus kép!? Dávid sosem félt? De igen. Ezek az igék arról szólnak kedves olvasó, hogyha félsz, nem kell futni, csak kapaszkodj Istenbe, mert ő nagyobb a félelmeidnél. Ha viharban hánykódik életed piciny csónakja, Ne félj!, mert Isten nagyobb a te viharaidnál.
(Soós Róbert)
