Millió dolláros üzlet
Az eredeti pillecukortesztet egy Walter Mischel nevű stanfordi professzor végezte el elsőként, amit aztán azóta sokan és sokféleképpen megismételtek már. A kísérlet lényege, hogy négyéves gyerekeket egy üres szobába vezetnek, ahol csak egy asztal, egy szék, az asztalon egy tányér és rajta egyetlen szem pillecukor van. A kísérlet vezetője a következő választás elé állítja a gyerekeket:
Lehetősége van most megenni azt az egyetlen szem pillecukrot, vagy vár, amíg visszajön a felügyelő, és akkor kap mellé még egyet.
A kutatott kérdés tehát az, hogy tudnak-e nemet mondani a vágyaik azonnali kielégítésére — az azonnali, de kisebb boldogságra — a későbbi, de nagyobb boldogság reményében.
Mindenki boldog szeretne lenni, valamilyen szinten ez az életünk értelme is. Ezért dolgozunk, ezért vásárolunk a nők ruhákat a férfiak kütyüket. De akarsz igazán boldog lenni? Olyan boldogságról beszélek, ami nem csak ideiglenes, ami elmúlik amikor már kijátszottuk magukat az új játékszerrel, vagy kettőnél többször volt rajtunk az új cipő. Olyan boldogságról, ami a körülményektől független. Felkeltettem az érdeklődésedet?
Jézus valami ilyesmiről beszél, amikor azt mondja: “aki meg akarja menteni az életét”. Miért ragaszkodsz az “élethez” (nem a létezéshez, hanem a létezésed jelenlegi módjához)? Miért ragaszkodsz a pénzhez, a hírnévhez, az életkörülményeidhez? Azért, mert boldogságot adnak?
A pillecukorteszt nem ért véget az üres szobában. Közel két évtizedig követték nyomon a kísérletben részt vevő gyerekek életét, és nagyon izgalmas megállapításokat tettek: azok a gyerekek, akiknek megvolt a képességük, hogy kivárják a második cukorkát, sikeresebbek voltak az iskolában, elfogadottabbak az életben és mindent egybevetve boldogabbak, mint azok a társaik, akik nem tudták megállni a vágyaik azonnali kielégítését.
A kérdés tehát a következő: megelégszel azzal, ami van, vagy hajlandó vagy feladni ebből azért, hogy valami sokkal jobbat kapj később? Ez a millió dolláros üzlet.
