Egyensúlyban
Valamikor az elmúlt hetekben elővettem újra Adrian Plass Egy
kegyes kétbalkezes naplója című könyvét. Talán tíz év is eltelt azóta, hogy
utoljára olvastam. Úgy éreztem, kell valami kapaszkodó, mert őrült dolgok
történnek mostanában. Annak ellenére, hogy a böjti időszakban tudatosan
próbálom csökkenteni a média-fogyasztásomat, így is eljutnak hozzám olyan
hírek, amik nagyon rossz hatással vannak az életkedvemre.
Kell valami, ami korábban már bevált, ami erőt ad, ami megnevettet,
ami segít levegőhöz jutni. És nem csalódtam. Adrian, a napló főhőse, gumimacikban
méri a prédikációk hosszát, szinte már vért verejtékezve imádkozik egy gemkapocs
felett, várva, hogy az megmozduljon, elég gyakran kételyei támadnak Isten
elfogadásával kapcsolatban, a gyülekezetében kísértetiesen ismerős, sokszor
nagyon vicces dolgok történnek, és őszinte mélységeket és magasságokat él meg a
Mindenhatóval való kapcsolatában. Folyt a könnyem a nevetéstől, ahogy olvastam,
olykor pedig azért, mert annyira szíven talált a leírt történet.
A mai igénkből most az utolsó mondatot szeretném kiemelni. „Ne
bánkódjatok, mert az Úr előtt való örvendezés a ti menedéketek!” Megvan az
ideje a sírásnak, a fájdalomnak, a veszteségnek, a bűnbánatnak, bűnvallásnak,
de megvan az ideje a feloldozásnak, a kegyelem megélésének, az örömnek, a
határtalan, hasfájdító nevetésnek. Örülni annak, hogy Isten velünk van, örülni
annak, hogy ő adott mellénk társakat, és nem kell egyedül mennünk az úton.
Te mibe kapaszkodsz ma, Kedves Olvasó? Neked mi ad segítséget
ahhoz, hogy egyensúlyban maradj vagy épp visszabillenj oda? Mik azok a dolgok,
amik örömet adnak, erőt a következő lépéshez, amik segítenek kitartani? Szánj
egy kis időt ezekre a kérdésekre, és ne felejts el örülni!
