Az élet forrása
Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.
Mindenben és mindenkiben jelen van, enélkül nem lenne élet, és még úgy is—vagy pont amiatt—hogy ez legalapvetőbb alkotóelemünk, rendszeres, napi utánpótlásra van szükségünk belőle.
Bár mindannyiunkat élteti, és úgy tűnik korlátlan mennyiség áll rendelkezésre belőle, sokan szenvednek a hiányától. Nem mindenki tudja, hogyan férjen hozzá, vagy hogyan használja fel megfelelően.
Akiknek bőven van belőle, azok gyakran nincsenek tisztában azzal a felelősségükkel, hogy mások számára is elérhetővé tegyék. Sőt, sokszor annyira természetes a jelenléte, hogy megfeledkeznek az értékéről.
Mindenkit táplál, élénkít, frissít, megnyugtat, hűsít, felmelegít, tisztít és gyógyít. Ugyanakkor sokkal nagyobb ereje van, mintsem irányítani tudnánk, így nagyon félelmetes, sőt életveszélyes is lehet.
Nélküle nincs élet, de egy kevés is elég belőle a túléléshez. Igazán teljes, egészséges életed viszont csak úgy lehet, ha rendszeresen többet veszel magadhoz, mint amilyen mennyiségre gondolnál, hogy szükséged van.
***
A fenti gondolatokat olvasva talán több dolog is az eszedbe jutott. A leírás ugyanúgy igaz a vízre, mint a Szentlélek Istenre. Ezért van az, hogy amikor a Biblia Isten áldásait, ajándékait, befolyását, vagy a Szentlélek bennünk végzett munkáját mutatja be, gyakran használja hasonlatként a víz szerepét és értékét.
Olvasd el még egyszer a mai reggeli dicséretet, és szánj néhány percet arra, hogy hálát adsz Istennek a vízért és a Szentlélek ajándékáért! Gondold végig, mit tudsz tenni ma azért, hogy még jobban megtanuld értékelni őket!