A szeretet gyertyája
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja,
Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott
állapotban van a Szentlélektől. Férje, József, aki igaz ember volt, és nem
akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. Amikor
azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában,
és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami
benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak
nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.
Csalódottság, tehetetlenség, értetlenség, veszteségérzés és mérhetetlen
félelem kavargott benne. Ez így túl sok, ő ezt nem kérte, ő csak szerette volna
feleségül venni a választott hölgyet.
De az asszony már várandós. Mégis mit jelent az, hogy a
Szentlélektől? Közös jövőt, közös családot terveztek a maga egyszerűségével
Názáretben, de most akkor így hogyan tovább? Mit fog szólni a közösség? Mi lesz
Máriával, és mi lesz mindazzal, amiről álmodtak?
Mit jelent az, hogy a gyermek fogja megszabadítani népét
bűneiből? Megkérdezte bárki is őt, Józsefet, hogy akarja-e ezt? Egy hétköznapi
gyermeket sem könnyű felnevelni, de most itt teljesen másról van szó. Hogyan
lehetne ő valaha is alkalmas ilyen feladatra? Hogyan lehetne elég jó apja a
Megígértnek?
Nem irigylem Józseftől azt az éjszakát, azt hiszem, megélte
a maga gecsemánéját. Megküzdött Istennel és önmagával, és végül meghozta a
döntést. A szeretet döntését. Marad. Együtt marad Máriával. Feleségül veszi, és
elhiszi, bármilyen felfoghatatlan is az, amit az angyal mondott. A hitvese
mellé áll, és minden kérdésével és kételyével együtt mégis teszi, amit tennie
kell, amire Isten és a Kedves iránt érzett szeretet indítja. Fia fog születni,
és Jézus lesz a neve. Ő, a férj pedig Máriával lesz, ahogy Isten a népével
abban a csöppnyi gyermekben.
Mert a szeretet döntés. A szeretet az, hogy bár, tudjuk, ebben
a krízisben piszkosul nehéz lesz, de együtt csináljuk tovább. Támogatjuk
egymást, ott leszünk a másik számára, elérhetőek leszünk fizikailag és lelkileg
is.
Ma, ahogy meggyújtod a negyedik gyertyát, gondolj arra a
szeretetre, amit Istentől és másoktól kaptál! Gondolj azokra a döntésekre, amikor
valaki melletted, érted, értetek, kettőtökért döntött! Gondolj az Istennel és a
szeretteiddel közösen megélt történetekre, és engedd, hogy a lobogó gyertyaláng
a benned lévő félelem helyét betöltse szeretettel!