Megtaláltam a Messiást!

Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!

Ézsaiás könyve 53. fejezet 1-4. vers

Jézus első és második adventjének leírása több hasonlóságot mutat, mint például, hogy mindkettőt nagy nyomorúság, katasztrófák, háborúskodás, kizsákmányolás, hamis messiások tömeges megjelenése, szellemi sötétség és hitehagyás előzi meg.

Ezért is volt annyira időszerű kétezer éve Ézsaiás kérdése: ’Ki hitt a mi tanításunknak?’ Ki hitte el, hogy ’szűz fogan méhében és szül fiút, akit Immánuelnek neveznek’? (Ézs.7:14) Ki hitte el, hogy „egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen.”? (Ézs.9:6) Ki hitte el, hogy Őáltala „a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak.”? (Ézs.35:5) Ki hitte el, hogy „a mi bűneinkért sebesítetett meg” és, hogy mi az „Ő sebei által gyógyulánk meg”? (Ézs.53:5)

Ki hitte el?

Mária és József mindenképp, hiszen alázatos szolgaként vállalták a legnemesebb küldetést. A napkeleti bölcsek, akik több ezer kilométert vándoroltak, hogy meglássák és hódolatukat fejezzék ki előtte. A pásztorok, akik, mint az evangélium első hírnökei mindenfelé „elhirdeték, ami nékik a gyermek felől mondatott vala.” (Luk.2:17)

Vagy András, aki Jézushoz vezette testvérét, Pétert azzal a felkiáltással, hogy „Megtaláltuk a Messiást!” (Ján.1:42), vagy Natanael az ’igaz izraelita’, aki első pillanattól fogva megvallotta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!” (Ján.1:50). No és persze Máté, aki otthagyta a vámszedő asztalt és követte őt…

Vagy a római százados, akiről Jézus azt mondta: „még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.” (Máté 8:10), És az olyan betegek, mint a vérfolyásos asszony, aki hittel megérintette ruhájának bojtját. (Luk.8:48), vagy Bartímeus a vak, aki hittel kiáltotta: „Dávidnak Fia könyörülj rajtam!”, őket mind a hitük tartotta meg. (Márk 10:52)

És ott volt a kereszten, legnagyobb fájdalmak közepette, a lator, aki azzal a kéréssel fejezte ki a hitét, hogy „Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban!” (Luk.23:42)

Majd Jézus feltámadása és pünkösd ünnepe után százak, ezrek, és Krisztus evangéliumának legnagyobb üldözője, a Saulusból lett Pál, aki nem bizonytalanra tette fel az életét, hanem azt mondta: „Amiért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.” (2Tim.1:12)

És mi van ma? A megannyi álmessiás, a megannyi divatos, csillogó talmi evangélium közepette hisz még, beszél még, hirdeti még valaki? „Az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” (Luk.18:8)

Én hiszem, hogy ma többen vagyunk olyanok, mint András, akik Jézushoz vezetik testvéreiket és fennhangon hirdetik:

MEGTALÁLTAM A MESSIÁST!