Ismered Krisztus lelkületét?
„Krisztusi lelkület.” – oh, hányszor lehet ezt hallani,
olvasni, de vajon tudjuk, hogy ez mit is jelent valójában?
A krisztusi jellem gyakorlatilag összekapcsolja a
közösséget. Ha a krisztusi jellemmel vagyunk felruházva, akkor azok a
gondolatok foglalkoztatják a közösséget és benne az egyént, amelyek arról
szólnak, hogy Krisztus hogyan jutott a menny dicső trónjától a keresztfáig.
Ezek a gondolatok az alapjai annak, hogy egy közösség egységgé kovácsolódjon és
így töltse be küldetését. De milyen volt Jézus ebben a folyamatban és mit
tanulhatunk tőle?
Az első jellemvonása nem más, mint az emberré válása. Krisztus
megtehette volna, választhatta volna azt, hogy isteni formában jön a Földre és
úgy teljesíti feladatát. Ehelyett Ő emberi formát vett, megüresítette magát és
nem tekintette privilégiumának azt, hogy Ő Isten Fia és magasabb az embernél.
Felvette a (2) szolgai formát. Ez jelöli az Ő mélységét, azt, hogy minden isteni
résztől megszabadult, hogy megváltásunk hiteles és sikeres legyen. A többi
emberhez hasonló emberré lett. Mint tehetetlen gyermek fekszik a bölcsőben,
akit be kell pólyálni. A kísértésnél éhezik. A rabszolgának nincs kenyere csak
akkor ha adnak neki. Nem úgy jött a földre, mint egy úr, akinek szolgálnak,
hanem úgy, mint szolga, hogy ő szolgáljon másoknak. És hordta az emberi
nyomorúság egész terhét. Úgy függ a kereszten, mint akinek ruháját elrabolják,
kezét és lábát átszegezték, teljesen megüresítve, teljesen úgy, mint egy
rabszolga, aki még a saját testével sem rendelkezhet, teljes tehetetlenségben,
a fájdalmaknak és a halálnak a zsákmánya. És ezt a létet szabadon választotta
az, akinek isteni hatalma akaratának a kivitelezésére rendelkezésére állt
volna. Jézus ebben a megüresítésben, ebben az alázatban a legnagyobb. A
megüresítés azt is jelenti, hogy olyan formát vett fel, melyen nem volt
látható, hogy Ő Isten. Egy közönséges embernek a képét mutatta. És mint ember
nem egy úrnak alakját mutatta, hanem egy szolgáét. Ezen a földön nem az emberi
lét magasságában él, hanem a legnagyobb mértékig megalázta magát: a keresztig
volt alázatos, mely az Istennel való egyenlőségét végképpen kérdésessé tette az
Őt néző tekintetek előtt. „Krisztus megalázta magát, nem megaláztatott. Ebben
különbözik véghetetlen különbségben minden embertől, hogy a megaláztatásnak
önként vetette alá magát” (Kierkegaard).
Tudunk-e Krisztus lelkületével élni? Tudunk-e olyan
közösséget formálni, ahol az egység az uralkodó? Tudjuk-e egymást magunk elé
helyezni? Ezek a fő kérdések…. Elmélkedjünk róluk.
Áldott napot!
