Őszintén
A gyerekek zajosak, rendetlenek, neveletlenek, gyakran koszosak, egyesek azt mondanák, tiszteletetlenek is, és még sorolhatnánk...
Egy ilyen csapat fegyelmezhetetlen emberkölyköt szabadítottak a szülők Jézusra. Az egyik a ruháját tépte, a másik ételtől maszatos arcát törölte belé, ahogy megpróbálta átölelni a Mestert. A harmadik a a hajába kapaszkodva próbált felmászni a nyakába, majd amikor elérte ezt a magaslati pozíciót, a biztonság kedvéért jó erősen megkapaszkodott Jézus fülében.
Érthető tehát, hogy Jézus barátai ezt nem tűrhették! "Szállj le onnan! Mit képzelsz? Csendet! Te meg menj, mosd meg a kezed! Nem hallottam, hogy köszöntetek volna a Mesternek!"
És nem a tépett, maszatos ruha, a meghúzott haj vagy a fájó fül volt az a pont, amikor Jezus besokallt, hanem ez. Felháborodva rótta meg barátait: "Ne kergessétek el őket, sőt, engedjétek ide a többit is, mert Isten országa azoknak szól, akik olyanok, mint ezek a kisgyermekek!"
De mégis, miben jobbak ezek a kis ördögfiókák, mint a rendes felnőttek? Pontosan abban, amit fentebb is olvashattunk. A gyerekek úgy mentek Jézushoz, ahogy voltak. Megmosakodhattak, átöltözhettek volna, de akkor hamis képet mutattak volna magukról, hiszen három perc múlva ismét ugyanolyan koszosan és gyűrött ruhában játszottak volna az utcán. Letérdelhettek volna a Mester lábához illedelmesen, de azzal megtagadták volna saját vágyukat, hogy a világot egy rövid időre Jézus nyakából, az ő szemszögéből lássák.
A Megváltó szerint nem az fogadja igazán helyesen Isten országát, és nem az való oda, aki bizonyos szabályoknak megfelelően viselkedik. Nem a tisztességes, illemtudó farizeusok, törvényismerők, a "jól viselkedő" tanítványok értették, miről szól Isten országa, hanem a (közvélemény szerint) Isten átkát nyíltan viselő mozgássérült, a leprás, az utcán botrányosan kiáltozó idegen asszony, vagy épp a vak, aki ugyanezt tette. Isten országát a az ötödik élettársával együtt élő asszony értette meg akkor, amikor látta, hogy a Mestert ez nem akadályozza abban, hogy szeretettel közelítsen hozzá.
Isten országát a gyermekek értették meg, akik nem tagadták, hogy vágynak a szeretetre, és egy pillantást vetve Jézusra egyből felmérték, hogy ez a Valaki feltétel nélkül, tárt karokkal várja őket.
Mi, felnőttek, bizonyos szempontból ugyanolyan zajosak, rendetlenek, neveletlenek, gyakran koszosak, egyesek azt mondanák tiszteletetlenek is vagyunk, mint a gyerekek... Sőt ugyanolyan nagy szeretetre van szükségünk.
Innen már csak egy lépés választ el minket attól, hogy a gyerekektől tanulva őszintén, gátlások nélkül vállalva önmagunkat, rohanjunk Jézus ölelésre kinyújtott karjaiba.
