Sem tűz, sem víz
Szombaton volt a Holokauszt nemzetközi emléknapja, az
auschwitzi tábor felszabadításának 79. évfordulója. Ahogy a fenti igét
elolvastam, elgondolkodtam azon, vajon hogyan élte meg Isten, amikor bántották
a népét? Amikor az ember fordult az embertársa ellen, Isten egyik csapat gyermeke
a másikak ellen, egy őrült eszme követői az általuk gyűlölt csoportok ellen. Amikor
zsidókat, romákat, homoszexuálisokat, fogyatékkal élőket, másként gondolkodókat
kényszermunka- vagy megsemmisítő táborokba deportálták, vagy amikor a szovjet
terror ontotta áldozatait? Mit érzett, hogyan bírta ki?
Dr. Kardos Klára zsidó származású, mélyen hívő katolikus
hölgy volt, akit 24 évesen deportáltak a szegedi gettóból Auschwitzba, majd
ott, mivel munkára alkalmasnak ítélték, Salzwedelbe vitték kényszermunkatáborba.
(Bővebben itt olvashatsz róla: https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/isten-a-lagerben
) 1945. áprilisában szabadult fel. „A holokauszt során átélt szenvedéseiről
Auschwitzi napló címen írt könyvet, amelyben a hit és megbocsátás szerepét
hangsúlyozza.”
Ő átkelt tűzön és vízen, de azok nem tudták sem elsodorni,
sem megperzselni. Megjárta a poklokat, és közben nem engedte el Isten kezét. Megváltójába
vetett hite és mindaz a szellemi táplálék, amit addigi tanulmányai során
(1942-ben doktorált) magába szívott, erőt adtak neki átvészelni a felfoghatatlant.
Nem pusztán vegetált a táborban, hanem képes volt megőrizni belső szabadságát. A
hosszú órákon át tartó appelek alatt a korábbi években fejből megtanult versek
nyújtottak számára kapaszkodót.
Rendületlenül hitt a Gondviselésben, abban, hogy egyszer
vége lesz a szenvedésüknek, és hazatérhetnek. „Együttérzésében eljutott odáig,
hogy fogvatartói iránt is megértést tanúsított.”
Azt kívánom neked, Kedves Olvasó, hogy adjon erőt ez a
történet neked! Nem akarom a nehézségeidet egy holokauszt-túlélő élményeivel
összemérni, és legyinteni azok felett, hogy áhh, ez semmi. Pont az ellenkezőjét
szeretném. Igen, amiben benne vagy, az a háborgó habok és a tomboló tűzvész.
Igen, mondd ki nyugodtan, nagyon kemény! De Isten nem hagyott magadra. Van
remény. Mindig.
A miértekre nincs válasz, vannak titkok, amik csak Istenre
tartoznak, de Ő nem mondott le rólunk. A gyermekei vagyunk, akiket nagyon
szeret, és velünk él meg minden traumát, minden kétségbeesést, minden összeomlást.
Velünk szenved, és velünk tesz meg minden lépést azon az úton, ami ki fog
vezetni a fényre.
Hát bízz Benne! Nem fognak elsodorni a habok, nem éget meg a
tűz téged. Nem a válságé az utolsó szó. Isten átvezet ezen is.
