Hogyan?

 „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”

Szeressétek egymást! - Könnyű kimondani. Órákat, sőt napokat lehet róla prédikálni, előadásokat tartani. A különböző tudományok, úgymint a teológia, az etika, a pszichológia, a biológia szikéjével atomjaira darabolni.

Miért ezt helyezte Jézus búcsúzásként a tanítványok szívére? Miért volt ez új parancsolat? Lehet-e parancsra szeretni? Csak egymást, csak a többi tanítványt kell szeretni, vagy másokat, akár az ellenségeinket is? Egyáltalán mi az a szeretet?

Szeressétek egymást! - Az elméleti fejtegetés helyett hadd tegyem fel ma a gyakorlat kérdését: Hogyan? Hogyan kell szeretni? Hogyan néz ki a gyakorlatban az „amint én szerettelek titeket” megélése? Hogyan tette, teszi ezt a Mester velünk/velem?

„Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk” (1Ján.3:16)

Jézus, a szeretet, nem tárgyakat, ételt, ruhát, pénzt, az idejéből csupán pár órát, néhány apró szívességet, stb. ad nekünk, hanem az egész lényét, önmagát.

„Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.” (Róma 5:8)

Jézus, a szeretet, nem azért szeret, mert jó, vagy rossz, mert ilyen vagy olyan vagy, hanem azért, mert létezel, mert VAGY, nem a tulajdonságaid, a képességeid miatt vagy számára fontos, hanem önmagad miatt.

„Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!” (1Ján.4:19)

Jézus, a szeretet, nem a tetteinkre viszonzásképpen nyilvánul meg, hanem mindig előttünk jár, megelőz minket.

Uram! Segíts, hogy ma ne a magam módján szeressek csupán, hanem így, ahogy Te szeretsz engem! Segíts, hogy ma ne csak elméletben, ne csak szóban, hanem cselekedettel és valósággal szeressek!

Ámen

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

A meghallgatott ima

Isten terve