Szeretet és/vagy parancsolatok?
Ma jó apa voltál! - mondta a fiam egy esti beszélgetés
során, miután imádkoztunk. Nem vagyok hozzászokva az ilyen dicséretekhez, ezért
visszakérdeztem: Igen? És miért? Mivel ismerem a fiamat, sejtettem, hogy miféle
választ fogok kapni. Be is jött: Mert ma nem tiltottál meg semmit, és
játszottál velem! A másodikban igaza van, sajnos nem minden nap tudok vele
játszani, főleg nem annyit, amennyit ő szeretne. Az elsőben nem értettem vele
egyet, és erről beszélgetni kezdtünk.
Tényleg az egy jó apa (vagy anya) ismertetőjegye, hogy nem
tilt meg semmit? Azzal mutatjuk ki a gyermekeink iránti szeretetünket, ha
mindent megengedünk nekik? Bocsánat, de akkor Isten nagyon rossz Atya! Ha
mindent megengedünk, akkor nem neveljük a gyermekeinket; akkor úgy fognak
felnőni, mint a gaz a kertben, amit nem művelnek. A gyermekeit szerető szülő
értelmes helyen húzza meg a szükséges határokat.
És most másik oldalról: honnét lehet tudni, ha egy gyermek
szereti a szüleit? Abból, ha ezt időnként elmondja nekik? Abból, ha ölelgeti
őket? Abból, ha nem felejti el a szülinapját? Nem inkább abból, ha megteszik,
amit kérnek tőlük: „És ez a szeretet, hogy járjunk az ő parancsolatai szerint”?
Honnét lehet tudni, hogy azok, akik Isten gyermekeinek
nevezik magukat, valóban szeretik őt? Ugyanebből: ha a parancsolatai szerint
élnek. Vagyis Isten törvényének a megtartása, az engedelmesség nem önmegváltó
célú törvényeskedés, hanem az Isten iránti szeretet jele. János apostol
szerint nem kell (és nem is lehet) választanunk a szeretet vagy a parancsolatok megtartása
között, mert a kettő kéz a kézben együtt jár. És ő, a szeretett tanítvány már
csak tudta!
Okozzunk örömöt Istennek azzal, hogy kimutatjuk iránta a
szeretetünket!
