Félelem helyett
Szeretetre teremtett minket, hogy megtapasztaljuk az Ő
szeretetét, és tovább tudjuk adni a másik ember, a természet, önmagunk felé, hogy
vissza tudjuk adni Felé, és kapcsolódhassunk Hozzá.
De ez az álom már az Édenben összetört, a szeretet helyett
megtanultunk félni. Tőle, egymástól, önmagunktól, a minket körülvevő világtól,
de Ő utánunk jött, bárhogy is menekültünk előle.
Utánunk jött kérdésekben, amikor Ábelt nem találta, utánunk
jött oltalmazó bélyegben Káin homlokán. Utánunk jött esőcseppben, vízözönben, bárkában
és szivárványban. Utánunk jött a bábeli zűrzavarban, lángoló és soha el nem
porladó csipkebokorban. Kettéválasztott Vörös-tengerben, mennydörgő szózatokban
és néma csendben.
Utánunk jött, ahogy elnyelt a cethal, ahogy nem pusztult el
Ninive. A próféták szavában, a várakozásban, a betlehemi csillagos éjszakában,
amikor a gyermek felsírt a jászolban. Utánunk jött öt kenyérrel és két hallal,
ötezer jóllakott mosollyal, lecsendesült hullámokkal, magára maradt, vérverejtékes
gyötrődéssel. Némán tűrt korbácsütésekkel, kereszttel, üres sírral, damaszkuszi
úttal, pátmoszi vízióval.
Utánunk jött, mert szeret, és nem akar több félelmet. Azt
szeretné, ha végre megismernénk, ha kilépnénk a fügebokraink mögül, és
engednénk meglátni magunknak, hogy jó az Isten. Szeretné, ha örömmel várnánk a
szemtől szembeni találkozást, amikor jön királyként, harsonaszóval, amikor
feltámadnak azok, akiket elveszítettünk, amikor vége lesz minden rossznak,
szenvedésnek, halálnak örökre. Amikor igazságot szolgáltat, eltörli a
kizsákmányolást, a kenőpénzeket, a zsarnokságot és gyűlöletet. Amikor
újjáteremt mindent, mert Ő még mindig és örökre szeret.
Ma lehetsz az, aki nem fél, hanem vár, mert megtapasztalta ezt
a szeretetet. Ma lehetsz az, aki utat készít Neki a másik ember szívéhez. Ma
lehetsz a szeretet követe.
