Örömben és bánatban is Vele
„Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a
nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.”(Préd.3,4)
– tehát közel sem arról van szó, hogy nem szabad sírnunk vagy szomorkodnunk. Akkor
mire gondolhatott Pál, amikor a fenti felhívást megfogalmazta?
A közösségben, akiknek a levelet címezte egy konfliktus
helyzet állt elő. Az apostol rendkívül profi módon oldotta meg ezt a kényes helyzetet,
hiszen azt olvassuk, hogy mindkettőt meginti.
Nem hibáztatja egyiket sem jobban, mint
a másikat. Jó módszer. Ezzel a lépéssel mindkettőjükre feladatot ruház,
mégpedig azt, hogy közösen törekedjenek a béke helyreállításra. Ezt a békét nem
saját erőfeszítésükkel kell elérjék, hanem az Úr vezetése által. Az Atyától
jövő békére tereli a figyelmet, amely nem emberi gondolatokon, érzéseken, önhittségen
vagy gyengeségen alapszik.
Az apostol főbb tanítása ebben a szakaszban a
Krisztus-központúság. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy tetteinket át kell
hatnia annak a lelkületnek, amelyre Krisztus tanít bennünket. Szabadok vagyunk
az érzéseink és gondolataink megélésére, hiszen ezek is mi vagyunk. Megélhetjük
az örömet és a bánatot, de vigyázzunk arra, hogy az aranyközépúton maradjunk.
A nehezebb időszakokban, amikor úgy érezzük, hogy minden
összeesküdött ellenünk, a legjobb, amit tehetünk, hogy az Úrhoz fordulunk.
Bármi történjen, legyen az jó vagy rossz, ne engedjük el az Úr kezét! A
hálaadás a vidám napokon és a bánatunk megosztása Istennel a szomorúbb napokon
csak erősíti a kapcsolatot a Mennyel.
Mindig örülj, de amikor szomorú vagy, adj hálát Istennek, hogy
akkor is melletted van!
Áldott napot!
