Jóétvágyat!
gy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek.”
Fülöp hiába osztott és szorzott, sehogy sem jött ki jó
megoldás. Ameddig a szem ellát, emberek mindenhol. Ha csak a férfiakat nézi,
lehetnek legalább 5000-en, de ott vannak még a nők és gyermekek is. A nagy
ünnepek idején szokott ennyi honfitársat látni egyszerre egy helyen, nem egy galileai
hegyen, a semmi közepén. Akárhogy is számol, ez nem fog menni, hisz mikor volt nekik
200 dénárjuk?
Megszólalt András, valami kisfiúra hivatkozott, hogy van
nála egy adag uzsonna. Egy gyerek uzsonnája. Szívesen felajánlja, de mi ez
ennyinek?
Jézus nem magyarázott, hanem mosolyogva átvette a csomagot,
és ismertette a tanítványok feladatát. Egyetlen dolgot: ültessenek le
mindenkit. Itt az ideje a tettek mezejére lépni, hisz az emberek éhesek. Kezébe
vette az öt kis lepényt (ne gondolj egykilós Erzsébet kenyerekre), a két sült
halat, hálát adott, majd nekiállt osztani. És osztotta, és osztotta
mindenkinek. Nem fejenként egy falatot, nem családonként csak egy halat a kenyerek
mellé, hanem annyit, amennyit kívántak. Jóllakott mindenki, és még a maradék
sem veszett kárba.
Ilyen az Isten. Ő nem azt szeretné, hogy az éhhalál előtt
hozzájuss néhány falathoz, hanem jól akar lakatni. Azt akarja, hogy rendben legyél.
Hogy növekedj, és másnak is tudj adni. Nem futó kalandot szeretne veled, nem a „jajistenem”
pozícióra vágyik az életedben, sőt, nem is a kívánságteljesítő automatáéra,
hanem a szíved középpontjára. Hogy az lehessen, akinek elmondasz jót és rosszat
egyaránt, akit meghívsz, hogy veled élje meg a kihívásokat és a sikereket. Aki
az állandóságot jelentheti számodra.
Tegnap Dávid arról írt, hogy Isten kegyelméből vagyunk azok,
akik vagyunk, mégpedig megváltottak. Vigyük tovább ezt a gondolatmenetet a
kenyérszaporítás történetére is! Isten nem azt teszi, hogy eltöröl fejenként 20-at,
30-at, netalántán 50-et egy kicsi kegyelemmel mindabból a megszámlálhatatlan
őrültségből, rossz döntésből, hibás lépésből, gondolatból, nélküle eltöltött évekből,
amit elkövettél, aztán betelt a limit, innentől egyedül kell megállnod, hanem
elveszi az összeset. Igen, jól olvasod, az összeset. És még itt sem áll meg.
Odaadja helyette a saját életét, tisztaságát, bűntelenségét, és így néz rád az
ítéletkor. A megváltottra.
Mert ilyen az Isten. Hát engedd, hogy részese legyen az
életednek, engedd, hogy megvendégeljen téged kegyelmével, jelenlétével, barátságával!
Engedd, hogy jóllakasson, és add tovább ezt a csodát másnak is!
