Isten örök beszéde
Sárguló
falevelek, lehulló virágok, szürkülő táj. Ismét itt van az ősz, ismét elmúlt
egy év. S bevalljuk vagy sem, a tájjal, a természettel együtt mi is halványulunk,
szürkülünk, egyre gyűröttebbek, ráncosabbak leszünk, míg teljesen elhervadunk és
elhalunk. Nincs tovább. Ennyi volt. Csak az Isten beszéde marad.
Nem!
Ézsaiás üzenete nem erről, nem a bűnös pusztulásáról szól! Ez a fejezet úgy
kezdődik „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek!” (1.vers)
A
vigasztaló üzenet pedig ez:
Az
akkori Babilonba hurcolt, leigázott nép, vagy mi, akiket hozzájuk hasonlóan szenvedélyeink
és bűneink tartanak fogva, és a mulandóság ugyanazon béklyójában vergődünk. Nem
elpusztítani akar az Isten, hanem megmenteni.
Nem
Izrael népének, nem a bűnös emberiségnek lesz vége, hanem „vége van
nyomorúságának, bűne megbocsáttatott” (2. vers)
Persze,
mindez, a megbocsátás, a megváltás nem a mi érdemünk. Mi képtelenek vagyunk
megszabadítani magunkat. Akárcsak az elszáradt fű, mi is csupán a felülről jövő
eső, a külső, isteni segítség által virulhatunk ki ismét.
S
az örökkévaló evangélium, az Isten örök, végérvényes, megváltozhatatlan
beszéde, melyet a prófétával együtt nekünk is a világba kell kiáltani az a
következő:
„Magas
hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó
Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! Ímé, az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma
vele jő, és megfizetése Ő előtte.” (9-10.vers)
Uram!
Köszönöm a te irgalmad, a te megbocsátó szereteted! Köszönöm, hogy eljössz
értünk bűnösökért és véget vetsz a szenvedésnek, a halálnak. Köszönöm, hogy
valóra váltod a te ígéreted, mely így szól: „én élek, ti is élni fogtok.” (Ján.14:19) Ámen.
