Isten illata
Pál második levele a korinthusiakhoz 2:14
Milyen illata lehet Istennek? Ha egy pillanatra becsukod a
szemed, és megpróbálod elképzelni, mi jut eszedbe, amihez a leginkább tudnád
kötni Őt?
Számomra most olyan, mint a koratavasz illata. Amikor még
nincs az a májusi mindent átitató meleg, hanem éppen csak elkezdtek rügyet
bontani, virágzani a fák. Amikor megjelennek a fűben az ibolyák, amikor még
csípősek a reggelek, de délben már lekerül a sapka a fejedről. Egy kristálytiszta,
üde illat, amiben ott van még annyi szépnek és jónak az ígérete.
Sokat gondolkodok mostanában arról, hogyan alakult,
formálódott az istenképem. Milyennek tartottam korábban Őt, milyen káros
berögződéseim, téves elképzeléseim voltak/vannak Vele kapcsolatban, és
milyennek mutatta meg magát eddigi utam során, milyennek ismerem most?
Volt Ő már számomra egy kegyetlen zsarnok, akinek sosem
tudtam megfelelni, akit műbőrakták szaga lengett körül, akinek küzdenem kellett
a szeretetéért, és akinek sosem lehettem elég jó. És ettől a zsarnoktól nehéz
szabadulni, mert hiába tudom az agyammal és hiszem a szívemmel, hogy Isten nem
ilyen, hogy Ő ad döntési szabadságot, hogy a javamat akarja és a mindent adta
oda értem, amikor összetörök és a padlón fekszek, felnevet a háttérben az az
ismerős hang, amitől görcsbe rándul a gyomrom, és orromat megcsapja a műbőr
szaga.
Ezért Isten újból és újból bemutatkozik úgy, ahogy nekem a
legjobban szükségem van rá, és próbálja feszegetni a látóteremet, a traumáim
adta skatulyát, hogy megtapasztalhassam minél jobban az Ő elfogadó, feltétel
nélküli szeretetét. Hogy végre friss levegőt szívhassak, és megérezzem a tavasz
tiszta illatát.
Isten ma nekem az, aki az elfogatása előtt képes volt azt
mondani a tanítványainak, miután feltárta előttük a szörnyű titkot, hogy mind
el fogják hagyni őt félelmükben: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek
legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a
világot.” (János evangéliuma 16:33).
Isten az, aki feltámadása után azt a feladatot bízta a
sírkertben magdalai Máriára: „menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik:
Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti
Istenetekhez.” (János evangéliuma 20:17)
Az Ő illatát szeretném továbbadni.
