Vigyázz, túl gyorsan mész!
„De nem kell sietve vonulnotok, futva menekülnötök, mert az Úr jár előttetek, és Izráel Istene lesz mögöttetek is.”
Milyen szuperképességet választanál magadnak, ha
megtehetnéd? Gyerekkoromban én repülni szerettem volna, valamint azt, hogy
tudjak a víz alatt is levegőt venni. Álmomban az utóbbi sokszor teljesült is,
és olyan jó volt ezt megtapasztalni.
Van, aki láthatatlanná szeretne válni, vagy hogy
emberfeletti erővel bírjon, esetleg mások gondolatában legyen képes olvasni, tüzet/jeget/vizet/stb
tudjon varázsolni, át tudjon változni valami/valaki mássá vagy fénysebességgel
tudjon mozogni. Nekem nagyon tetszenek a szuperhős filmekből azok a jelenetek,
amikor a kamera a gyorsasággal megáldott karakter szemszögéből rögzíti a
dolgokat. Minden olyan, mintha szinte állna, annyira lassú, ő pedig
gyakorlatilag normál tempóban cselekszik, aztán hirtelen visszalépünk az
átlagember nézőpontjába, a dolgok pedig a pillanat törtrésze alatt nagyon furcsa,
vagy épp vicces irányt vesznek.
Sokan sokféle szuperképességet választanánk, ha lehetőség
adódna rá, de úgy gondolom, egyikünk sem döntene a lassúság mellett. Mert ki
akarna csigatempóban járni, ha lehet fénysebességgel is? A mai igénk ellenben
pont a lassításra hív minket.
Ézsaiás próféta reményteljes üzenetét olvashatjuk az 52.
fejezetben, ami a fogságban élő nép számára hoz vígaszt, jó hírt, ígéretet. A
szabadulás ígéretét. Arról beszél, hogy Isten nem hagyta magára az övéit, hogy
Ő uralkodik, és visszahozza Izraelt az otthonukba. „De nem kell sietve
vonulnotok, futva menekülnötök, mert az Úr jár előttetek, és Izráel Istene lesz
mögöttetek is.”
Hiába a nemkívánt helyzet (fogság), Isten mégsem sietteti népét
a szabadulás ígéretében. Nem kell menekülniük, mert a Mindenható lesz az, aki
kivezeti őket, aki hazahozza övéit. És Ő nem akarja, hogy kapkodjanak. Időt ad
nekik a megélésre, elfogadásra, elengedésre, az öröm megérkezésére.
Egyszer olvastam egy történetet, amiben a második
világháborúból hazatérő katona megállt a faluja határában, és egy emberrel,
akivel ott találkozott, üzenetet küldött a feleségének, hogy jöjjön ki hozzá a
mezőre. Nem akarta, hogy a váratlan viszontlátás öröme esetleg elhordozhatatlan
legyen a kedves számára, így amíg az asszony kisétált a határba, valamennyire
felkészíthette magát a csodára.
Isten ma reggel minket is arra hív, hogy lassítsunk. Nem
kell átrohannunk az életen. Se a negatív, se a pozitív tapasztalatokon. Nem
kell szőnyeg alá söpörnünk a gyászt, a veszteségeket, a kilátástalanság okozta
kétségbeejtő érzéseket, és nem kell félvállról vennünk az örömet, hálát, az
elért sikereket, az elkészített műveket. Vele mindezeken keresztülmehetünk
lépésben, meg-megállva, mert ott lesz végig mellettünk, és vezet minket valami
jó felé. Vele leáshatunk a dolgok mélyére, Vele megélhetjük a fájdalom és a boldogság
minden pillanatát. Vele sírhatunk, vagy épp nevethetünk mindazokon, amik
történtek velünk, amiben épp most vagyunk, és azokon is, amik kérdőjelkét
tornyosulnak jövőnk fölé. Nem kell sietnünk.
Ezért hát engedd meg magadnak, Kedves Olvasó, hogy megéld igazán
mindazt, ami veled történik. Add meg magadnak a megfelelő időt!
