Hálát adni Istennek
„Istenem vagy te, azért hálát adok néked! Én Istenem, magasztallak téged.”
Egy alkalommal a teológiai főiskolán azt a feladatot kaptuk, hogy készítsünk imanaplót. Azaz vegyünk egy füzetet, húzzunk egy függőleges vonalat a lap közepére, majd naponta írjuk le az egyik oldalra a kéréseinket, a másikra pedig azt, hogy miért vagyunk hálásak.
Ez látszólag egyszerű feladatnak tűnt. - Uram, kérlek, hogy segíts a tanulásban, a vizsgán! Vigyázz a szeretteimre! Gyógyítsd meg a betegeket! – gyűltek sorban a kérések. De miért is lehetünk hálásak? Ide csak egy-egy suta mondat került: Uram, köszönöm, hogy ma sütött a nap. Köszönöm, hogy felébredtem.
Bizony, rá kellett jönnünk, hiszen ott volt előttünk a bizonyíték, hogy önző emberi mivoltunkból fakadóan kérni azt nagyon jól tudunk, de megköszönni valamit? Sőt egyáltalán észrevenni azt, amiért hálásak lehetünk? Ez nem megy.
Olyanok vagyunk, mint az a tíz leprás, akik azt tudják kiáltani: Jézus, Mester könyörülj rajtunk! De a gyógyulás után csupán egy, - és az is egy idegen - megy csak vissza fennhangon dicsőítve az Istent.
Nagy tanulság ez: nem elég a hálaérzet, azt tettekre is kell váltani!
S hogyan fejezheted ki a háládat Isten iránt?
Naponta menj Hozzá! Keresd a jelenlétét!
Mondd el Neki minél többször és hangosan: köszönöm!
És kiáltsd a világba, - küldd el e-mailben, sms-ben, írd ki a facebookra, egy videóban a tiktokra - hogy milyen jó hozzád az Isten!
