Ismer, elfogad, szeret!
„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.”
Pál levele a Rómaiakhoz 10.fejezet 17.vers
Az elmúlt 12 évben, mióta eldöntöttem, hogy Isten mellett
teszem le a voksomat, rengeteg változáson ment keresztül a hitéletem. Nem
tagadom, hogy voltak nagyon mély pontok, ahogy voltak nagyon magas pillanatok
is, amikor már-már éreztem Isten jelenlétét, míg előbbinél alig-alig. Az Isten
melletti döntésem egy fontos momentumában megkérdezte az akkori lelkészem, hogy
biztos tisztában vagyok azzal, hogy mivel jár ez a döntés? Nagypapám szintén
egy nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmem: a döntésem pillanatától kezdve
az ellenség azon fog dolgozni teljes erejével, hogy elbátortalanítson,
elválasszon Istentől és minden ígéretétől megfosszon. Ne maradjon más csak a
bűntudat, a bánat és a fájdalom. Ezeket a mondatokat akkor még nem értettem,
mostanra viszont egész szépen kitisztult a kép…
Az Úrral való élet amellett, hogy tele van áldásokkal bizony
néha göröngyös. A világ zaja sokszor túl hangos, az élet nehézségei pedig akár
a háborgó tenger hullámai, képesek teljesen beborítani. A lelkészem és
nagypapám szavai folyamatosan ott csengtek a fülemben. Sokáig nem értettem szavaik
lényegét, aztán megkezdődtek a támadások és úgy éreztem, hogy összecsapnak fejem
felett a hullámok. Egyik kedvenc bibliaversem sokszor segített az évek alatt: „Ne
félj, mert megváltottak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ézsa.43:1) Olyan
ez a vers, akár egy ígéret. „Ismerlek téged, elfogadlak és szeretlek téged. Már
az enyém vagy!”- szólhatna akár így is.
Szokták mondani, hogy „mondott szóból ért az ember” és
mennyire igaz. Isten pontosan tudja, hogy milyen sokat számít a leírt Ige.
Amikor nehezek a napok, fáradtak vagyunk, magányosan és egyedül vagyunk, a
legnagyobb orvosság az, hogy látjuk, érezzük, halljuk az ígéretet, amit Ő ad: „Ne
félj, veled vagyok!”
Lehet, hogy most nehéz neked. Lehet, hogy úgy érzed erősebb
a támadás, mint amit eltudsz viselni. Úgy érezheted, hogy egyedül vagy és senki
nincs melletted….. Kérlek, most tekints fel az égre. Hidd el, hogy van Valaki,
aki figyel rád, ismer, elfogad és szeret téged. Az Övé vagy!
Áldott napot!