Amikor Isten vigasztal
Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.
Ki ne aggódott volna már közülünk? Ki ne ismerné a
bizonytalan vagy ismeretlen jövőtől való félelmet? Az aggódás alapja
általában valami, ami a jelenben van - bár vannak, akiknek ez sem kell hozzá-,
de oka az, hogy elképzeljük a lehetséges folytatást, és gyakran
leragadunk valamelyik rossz, vagy akár a legrosszabb kitalálható
forgatókönyvnél, és félni kezdünk attól, hogy ez meg fog történni. Pedig a
tapasztalat azt mutatja, hogy félelmeink túlnyomó többsége soha nem következik
be, a dolgok általában sokkal jobban alakulnak, mint ahogy azt - aggódva -
elképzeljük.
Mégis, bár tudjuk ezt, időnként aggódunk. Ki ritkábban, ki
gyakrabban. Úgy tűnik, hogy ez ember voltunk része.
Az aggodalom akkor múlik el, amikor a jövő biztossá válik.
Ez így van a nem hívő és a lelki emberek életében is. Sokszor mondták már hívő
ismerőseim, hogy szomszédjaik, munkatársaik szinte irigykedve mondták nekik: „Milyen
jó neked, hogy tudsz hinni!” Ez általában olyan helyzetekben hangzott el,
amikor lett volna miért aggódni, de ők nyugodtak tudtak maradni, mert bíztak
Istenben, aki meg tud őrizni, vagy helyre tud állítani, ha szükséges. Az
Istenben hívő ember számára a jövő biztos. Minden dolog végét ismerjük: Megváltónk
az örök életet tartogatja számunkra. Az addig vezető úton vannak ugyan bizonytalan
szakaszok, de nem történhet velünk olyan, amiből Isten ne tudna valami jót
kihozni, valami olyat, amitől többek, jobbak leszünk, mint azelőtt.
Isten vigasztalása, bátorítása valóban elűzi az aggodalmat
és felüdíti lelkünket, ha megtanultunk bízni benne! Te tapasztaltad már ezt?
