Fogadd el és fogadd meg!


„Jöjjetek, szálljunk most perbe egymással! – mondja az Úr. – Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.”


Amikor pereskedésről hallunk, nem éppen a kellemes szó jut róla eszünkbe. Általában egy vita, feszültség, háborúk sora ugrik be. Az ember a háta közepére sem akarja a vele járó cécót. Bíróságra járni, folyton feszengni, hogy mi lesz az ügy kimenetele. Ez senkinek sem hiányzik.

Isten szól a néphez. Pereskedésre hívja őket, és miután felvázolja a vádpontokat, az eseményt, úgy dönt, hogy alkut kínál. Persze mivel Ő elviekben a sértett fél, meg is szabja a feltételeket. Mivel a nép elhagyta, megalázta, félretette, Isten úgy dönt, hogy vádalkuval intézi el a pert.

Az alku így szól: fordulj vissza hozzám, és mindent megkapsz! Térj vissza hozzám, és elölről kezdhetjük!

A nép kritikán aluli teljesítményt nyújtott, ha hűségről beszélünk. Megannyi alkalommal bizonyította, hogy nem alkalmas a kiválasztott posztra. Annyiszor hagyta el Istent, hogy azt még megszámolni is nehéz. Ha egy ilyen nép új esélyt kap, akkor én, vagy te mennyivel inkább?!

Ma új évet kezdünk. Lehet, hogy éjfélkor ismét megfogadtad, hogy leadsz 5 kilót, vagy hogy minden nap edzeni fogsz. Lehet elhatároztad, hogy új nyelvet tanulsz, vagy hogy mostantól falod majd a könyveket. Hadd javasoljak neked egy másik fogadalmat!

Rendezd a kapcsolatod Istennel! Ő neked akar jót, új esélyt akar adni. Térj vissza hozzá, és tiszta lapot kapsz!

Fogadd el az alkut, és fogadd meg, hogy Vele maradsz!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet