Bizalomjáték
„Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert
benned bízik. Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk
mindörökre!”
Ézsaiás könyve 26. fejezet 3-4,vers
Nem tudom, Kedves Olvasó, hogy vagy vele, de én nem szeretem
a bizalomjátékokat. Tudod, azt a fajtát, amikor állsz, és becsukott szemmel
hanyatt kell dőlnöd, remélve, hogy a társad megtart. Vagy azt, amikor bekötött
szemmel hagynod kell, hogy a másik vezessen. Az pedig már végképp a
komfortzónámon kívül esik, amikor még mindig bekötött szemmel kell közlekedned
úgy, hogy a társad nem kézen fogva vezet, hanem csak ott megy melletted, és
szóban ad tanácsokat, merre lenne érdemes menned, vagy merre nem, mert
nekicsapódsz a falnak.
Kimondottan nehezen viselem, ha nem látok, de talán ezzel
nem vagyok egyedül. Szeretem a szemeimmel érzékelni a körülöttem lévő világot, tisztán
látni az utat, legyen szó a mindennapos közlekedésről, vagy az életem
folyásáról. Szeretem tudni, mire számíthatok, és ki nem állhatom a kérdőjeleket,
a bizonytalanságot. Jól ismert vendégként időről időre ott látom a kanapémon az
aggódást és a kétségbeesést, és van úgy, hogy nehéz átadnom a gyeplőt annak,
Aki pedig sokkal jobban ismeri nálam a dolgok miértjét.
A ma reggeli ige így pedig egy különleges kihívásként is
hangozhat a szeretetteljes bátorítással együtt. Bízzunk az Úrban! Engedjük,
hogy Ő Isten legyen az életünkben, ne csak egy utolsó utáni lehetőség, egy
összeszorított fogsoron átsziszegő „uramirgalmazz”, egy legvégső fűszál, amikor
már az összes próbálkozásunk kudarcot vallott.
Legyen Ő az első, akihez fordulunk, akinek feltárjuk a
szívünket, és akinek átengedjük a kormányt, mi pedig szorosan ölelve derekát tartsunk
ki, és bízunk abban, hogy tudja, mit csinál.
Ma reggel Isten hív minket arra, hogy ismerjük meg még
közelebbről Őt, és így kapaszkodjunk felénk nyújtott kezébe, kimondva őszinte
hittel: „Legyen meg a te akaratod!”
