A legjobb érv
„Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben! Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek lévő reménységről, szelídséggel és félelemmel!”
Mikor állok készen arra, hogy válaszoljak annak, aki a reménységem alapjáról kérdez?
Mindenek előtt élő reménységre van szükségem hozzá. Más dolog ismerni az evangélium üzenetét, mint tanítást, és egészen más személyes bizalommal megragadni és vigasztalást, reménységet, örömöt és békességet találni Krisztusban. Lehetetlen hitelesen tanúskodni Isten szeretetéről, ha az csak egy elmélet, s nem élem át, s nem érzik mások az ebből fakadó békességet.
A bizalmat viszont akkor tudom megélni, hogyha a lelkiismeretem nem vádol azzal, hogy csak az áldásokat igénylem, de nem tértem meg Istenhez, nem adtam át neki az életemet. Ezért fontos a legelső felhívás mai igeversünkben, hogy az Urat, Krisztust szenteljem meg a szívemben, azaz „koronázzam meg őt”, tekintsem őt életem uralkodójának.
Ha Krisztus az őt megillető helyet foglalja el a szívemben és örömöm van őbenne, akkor ne vegyem támadásnak, ha valaki megkérdezi, mi az alapja a reménységemnek. Szem előtt kell tartanom, hogy egy szerető szívű és szeretetre méltó keresztény a legerősebb érv a kereszténység mellett. Ezért fontos, hogy szelídséggel és félelemmel, azaz szent komolysággal mondjam el, milyen ajándékot találtam az evangéliumban.
Te hogy állsz ebben? Krisztus az első a szívedben? Békességet és reménységet találtál őbenne? Örömmel osztod meg másokkal a vigasztalást, amit átéltél?
Akkor se csüggedj, ha még nem tudsz őszinte igennel válaszolni ezekre a kérdésekre! Csak haladj előre lépésről lépésre, és Isten megadja neked.
Legyen áldott a napod!
